Belföld

Több ponton áll vagy bukik a Fideszes kétharmad

A 444.hu 16 olyan egyéni választókerületet szedett össze, ahol nem biztos, hogy a jelenlegi adatok szerint élen álló jelölt örülhet a végén. Az első a budapesti 15-ös, ahol Kunhalmi Ágnes 22 szavazattal van elmaradva a fideszes Kucsák Lászlótól. A baloldali jelöltnek még bőven van miben reménykednie: 2000 szavazatot nem számoltak még össze.

A másik rendkívül szoros körzet a miskolci 2-es, ahol Dr. Varga László, az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP jelöltje áll az élen. Előnye mindössze 360 voks Sebestyén László előtt, aki a FIDESZ-KDNP színeiben indult. Itt olyannyira nyílt a verseny, hogy a jelenleg harmadik helyen álló Pakusza Zoltán is befuthat még akár, a Jobbik jelöltjének ehhez 480 szavazatnyi hátrányt kellene ledolgoznia. Minderre maradt még 2046 voks.

Komoly harc van Rákospalotán is: a budapesti 2. számú egyéni választókerületben Tamás László 253 szavazattal előzi a baloldali Móricz Esztert. Itt 1793 szavazatot nem dolgoztak még fel.

Kicsit jelentősebb, 448-as hátrányt kellene ledolgoznia a szocialista Pál Tibor Gyulának a budapesti hatos számú választókerületben, ha képviselő szeretne lenni. Jelenlegi állás szerint Vas Imre a Fidesz-KDNP jelöltje áll nyerésre, de még 2498 szavazóról nem tudjuk, hogy kit támogatott.

Két csata lehet még Budapesten. Az 5-ös választókerületben a fideszes Rónaszékiné Keresztes Monika 442 voksos lemaradását még bőven ledolgozhatja, a feldolgozásra váró 3110 szavazatból. Ha ez nem sikerült neki, akkor Oláh Lajos, az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP jelöltje lesz képviselő.

A 17. számú választókerület baloldali jelöltje, Szabó Szabolcs talán egy fokkal nyugodtabban várhatja a végleges eredményt. 484 voksnyi előnye van ugyanis. A Fidesz-KDNP színeiben induló Németh Szilárd Istvánnak még 2002 szavazatnyi esélye van.

Ha kíváncsi, hogy hol lehet még matematikai esélye annak, hogy megváltozzon az eredmény, itt megnézheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik