Belföld

Megépült a ravatalozó

Méltó körülmények között búcsúztathatják az elhunytakat ezentúl a Felsővárosban, a fecskeparti temetőben. Elkészült az új, nyitott ravatalozó.

A ravatalozó megépítésével régi óhaja teljesült Felsőváros lakóinak. A fecskeparti temető kápolnája előtti, térkövezett terület fölé fagerendákra helyezett tetőszerkezet került, az északi oldalra pedig egy falat építettek. A lakótelepi házak irányából lezárták a ravatalozó belső részét, így a búcsúztató szertartásokat nem a szabad ég alatt, hanem fedett területen, diszkréten és meghitten tudják majd bonyolítani. Így a közeli lakóépületek felsőbb szintjein élők felé is tettek egy toleráns lépést a ravatalozó megépítésével. – hangsúlyozta Földi Zoltán, aki azt is elmondta: a beruházás 2,5 millió forintos költségét saját képviselői keretéből finanszírozták.

A fal lábazatát a továbbiakban a fagerendákkal harmonizáló színű burkolattal látják el, egy keresztet is elhelyeznek a belső oldalra, illetve az egyházközség tagjai és a lakók vállalták, hogy virágokkal díszítik a ravatalozót.

A képviselő hozzátette: a jövőben a többi városi temetőben is felmérik a ravatalozók állapotát, hogy a lakossági igények figyelembe vételével és a pénzügyi források előteremtésével elvégezhessék a szükséges munkálatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik