Belföld

Kétséges az Orbánnak írt Kohl-levél hitelessége

A Miniszterelnökség által közzétett levél szerzője teljes támogatásáról biztosítja Orbánt a választások alkalmából. „A levél tartalma, stílusa, az aláíró személye, azóta számos találgatásra adott okot” – írja Kasza László, emlékeztetve arra, hogy a volt német kancellár „2008-ban agyvérzést szenvedett. Lábai megbénultak, beszédzavarai vannak, nem tud összefüggő mondatokat kimondani”. Felesége egykori tekintélye megőrzése érdekében teljesen elzárja a külvilágtól. „Még első házasságából származó két fiával sem hagyja érintkezni.” Utoljára két éve, kerekesszékben jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor pártja, a CDU fogadást adott első kancellárrá választása 30. évfordulója alkalmából. A laudációt rövid, nagyrészt érthetetlen beszédben köszönte meg.

Kasza László a volt kancellár egészségi állapotával, kommunikációs zavaraival magyarázza a kételyt, amit a levél váltott ki. Szerinte a németül és magyarul nyilvánosságra hozott szöveg stílusa is meglepő, hiszen aki „évtizedek óta Németországban él, tudja, hogy ott a tegeződés – ellentétben a balkáni vagy akár magyar gyakorlattal – szűk családi, baráti körre, esetleg szoros munkatársi viszonyra korlátozódik. Nagyon ritka, hogy vezető politikusok tegeződnek. Különösen Helmut Kohl esetében lenne ez feltűnő, hiszen őt, politikusként is merev, tartózkodó egyéniségként tartottak számon”.

Kasza hosszan ecsetelve a két politikus viszonyát, a volt kancellár zárkózott modorát, furcsállja azt is, hogy a szerző “Kedves Barátom”-nak szólítja Orbánt és még különösebbnek tartja azt a mondatot, hogy “országod az elmúlt években kormányzásod alatt gazdaságilag is örvendetes fejlődésbe kezdett”. Ez ugyanis azt jelentené, hogy agyvérzése után is figyelte a magyar gazdasági, politikai eseményeket és „ízig-vérig európai gondolkodású” politikusként méltatta azt, hogy „Orbán politikája egyre inkább eltávolodott az Európai Unióétól”.

„Azt gondolom, hogy a múlt század egyik legnagyobb európai politikusa nemcsak sajnálatos egészségi állapota miatt nem írhatott ilyen levelet, hanem azért sem, mert annak tartalma, mondanivalója szöges ellentétben áll egész életében képviselt politikai és világnézeti felfogásával. De ha nem a volt német kancellár, akkor ki írhatta nevében ezt a levelet?” – teszi fel a kérdést Kasza László, aki ismertetve a feltételezéseket, külön kiemeli, hogy egyikre sincs „bizonyíték, így rágalomnak minősíthetőek”.

A CDU sajtóosztálya semmit nem tud a levélről, az érdeklődőket a családhoz irányítják. Kohl felesége újságírók számára elérhetetlen. Kasza a német sajtóban nem találkozott még az állítólagos levél hírével sem. Kasza László szerint „bárki legyen is a szerző, egy 83 éves, beteg, tiltakozni már képtelen ember nevét írni egy ilyen szöveg alá, több mint személyi jogainak megsértése, több mint közbűntényes csalás. Ez már olyan erkölcsi vétség, amelynek elkövetője, vagy a cselekmény mögött álló személy, kiiratkozott a civilizált, demokratikus Európa társadalmaiból. Alulmúlhatatlan” – írta a Népszavának Kasza László, aki ’56 november végén Németországba emigrált. Közgazdaságtant és újságírást tanult. 1963-ban került a Szabad Európa Rádióhoz, ahol a “Holnap Hullámhosszán”, a “Gondolatforgató” és a “Kommentár nélkül” című műsorokat szerkesztette.1994-ben hazatért, négy évig az MTV politikai műsorainak főszerkesztője volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik