Belföld

Multifunkciós sportcsarnok és tanuszoda épülhet Sárbogárdon

Fehérvár24

2014. 04. 01. 11:38

Az önkormányzat a 140 millió forintos önerőt saját költségvetéséből, illetve egyéb külső források igénybevételével kívánja biztosítani.

Az MTI-nek a képviselő telefonon elmondta, hogy a Fejér megyei város jelenlegi “sportcsarnoka” az 1970-es években épült: elavult, felújításra szorul és lelátó sincs a létesítményben. Közölte: a sportcsarnok építésére 341 millió forintos keretet nyert a megyei első osztályban szereplő Wax Kézilabda Egyesület, a szintén megyei első osztályú Sárszentmiklós SE és a Fejér megyei kosárlabda bajnokságban szereplő Sárbogárd KC. Hozzájuk csatlakozott a helyi önkormányzat, amely a 30 százalékos önerőt biztosítja.

Kiemelte: a sportegyesületek kérelmére a Magyar Kézilabda Szövetség kiadta a támogató nyilatkozatot, így mostantól lehetőség nyílik a társasági adóforintok (TAO) gyűjtésére. Az első kapavágások év végén várhatók – tette hozzá. Varga Gábor megjegyezte: a kormány döntése értelmében minden járási központban tanuszoda létesül, ami szintén érinti Sárbogárdot és egyben a sportcsarnoképítést is. A módosított tervekben már a két létesítmény egymás melletti megépítése szerepel.

Sükösd Tamás (Fidesz) polgármester közölte, hogy az eredeti tervekben helyszínként a Mészöly Géza Általános Iskola udvara szerepelt, de a kormánydöntés óta az Ifjúsági Park a leendő helyszín, ahol mintegy hétezer négyzetméteren épülne meg a két létesítmény. Hozzátette: Vígh László kormánybiztos stábja bejárta a helyszínt és alkalmasnak találta.

Elmondta, hogy a sportcsarnokban szabványos kézilabda pálya lesz 250 fős lelátóval és kiszolgáló helyiségekkel. Az önkormányzat a 140 millió forintos önerőt saját költségvetéséből, illetve egyéb külső források igénybevételével kívánja biztosítani. A tanuszodával kapcsolatban jelezte, hogy bekerülési költsége nem ismert, mert a tervek még nincsenek készen.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.