Belföld

Megverte édesanyját egy algyői fiatal és rongáltak Szegeden

A 19 éves férfi többször megütötte édesanyját, egy 54 esztendős lopni próbált, és egy 32 éves férfi pedig rongált március 31-én.

Verés

Lakossági bejelentés alapján fogtak el egy 19 éves algyői fiatalembert a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei 2014. március 31-én 14 óra 40 perckor a Makkosházi körúti áruház parkolójában. K. Krisztiánt azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy szóváltást követően egy személyautóban többször megütötte az édesanyját.

A nőnek sérülése nem keletkezett. A fiatalember ellen garázdaság vétsége miatt indult büntetőeljárás.

Lopás

Egy üzlet biztonsági őre jelezte a rendőrségen 2014. március 31-én 20 óra 55 perckor, hogy egy férfi egy köztéri kuka fém fedelét ellopta a szegedi Kálvária sugárúton. A helyszínre irányított járőrök elfogták az 54 éves férfit, aki ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Rongálás

Összeveszett volt élettársával, majd mérgében berúgta a szegedi Kereszttöltés utcai társasház bejárati ajtaját egy 32 éves férfi 2014. március 31-én 21 óra 15 perckor. F. Lajos ezután maga hívta a rendőröket, akiknek elmondta, hogy vállalja tettei következményét és a kárt megtéríti. Garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik