Belföld

Fidesz: az LMP egy nagy vicc

Vásárhely24
Vásárhely24

2014. 04. 01. 17:52

A kormánypárt vásárhelyi szervezete szerint a Lehet Más a Politika kampánya gúnyt űz a demokráciából.

Közleményben reagált a Fidesz helyi szervezete Schiffer András, kedd délutáni, hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatójára. A kormánypárt vásárhelyi képviselői szerint az LMP egy súlytalan politikai formáció, amely a kampányával gúnyt űz a demokráciából.

Az LMP nevetséges és komolytalan. A Csongrád megyei 4-es választókerületben a 67 éves humoristát, Nagy-Bandó Andrást indították, ezzel is határozottan és jól érthetően azt üzenve a körzet választóinak: nem kell komolyan venni egyetlen szavukat sem, az egész, amit csinálnak egy nagy vicc – olvasható a kormánypárt választókerületi szervezetének nyilatkozatában, melyben hozzáteszik, a keddi sajtóeseményre maga a jelölt el se ment, illetve egyetlen egyszer sem találkozott a kampány során a hódmezővásárhelyi választókkal.

Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke a nyilatkozatában, Nagy Bandó vásárhelyi nyilvános szereplései kapcsán elmondta, a jelöltjük a héten Makóra és Hódmezővásárhelyre is ellátogat majd.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

cof
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.