Belföld

Rózsaszín póniló repked Orbán körül

Az üresen álló, kicsit koszos rózsaszín kanapénak a „0” címet adták, ezt követően érkezett meg a kicsit koszos rózsaszín kanapé és Orbán Viktor című kép, ennek a címe: 1. Biztos lesz kettő, meg három és négy is, egészen hatig, egyfelől aznap lesznek a választások, másrészt a Story legutóbbi számában hatan ültek azon a bizonyos kanapén.

Fidesz, az igazi Jóbarátok

A méltán híres amerikai sorozat, a Jóbarátok tematikáját követi ez a kép, ott is egy hasonló kanapé volt a központi elem.

Kép: innen

Szijjártó elszunyókált

Nem tudjuk, hogy Orbán Viktor megengedte-e Szijjártónak, hogy szunyókáljon egy kicsit a kanapén, de legalább már tudjuk, miért olyan koszos. Mert Szijjártó nem vette le a cipőjét.

Kép: innen

Szomorkás világsztár Orbán mellett

Szegény Keanu Reeves. Nem elég, hogy jó pár évvel ezelőtt már mém lett belőle, amikor szomorkás ücsörgött egy padon, most még a magyar miniszterelnök mellé is beültették. Nem lett vidámabb.

Kép: innen

Putyin, a kanapé

Az orosz elnök válla van olyan széles, hogy meg lehet rajta pihenni, ez jól látszik ezen a képen. Még mosolyog is, nem úgy, mint előbb Keanu Reeves.

Kép: innen

A szereposztó

Nincs olyan, akinek ne az úgynevezett szereposztó dívány jutott volna eszébe, amikor meglátta a kanapét. Ez a magas labda le is lett ütve, A Pierre Woodman-sztori plakátja adta az ötletet.

Kép: innen

Rózsaszín póni, rózsaszín minden

Az egyik legviccesebb alkotás ebben a témakörben, és nemcsak azért, mert mozog, ez a póniló tökéletes találat. Szemmel láthatóan a kép egyik szereplőjének sincs ellenére ez a párosítás.

Kép: innen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik