Belföld

Érvénytelen szavazatok tömegére számítanak

Várhatóan sok lesz az érvénytelen levélszavazat – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján. Pálffy Ilona közölte: az NVI-hez eddig érkezett visszajelzések szerint a választók nem elég gondosan töltik ki azonosító nyilatkozatukat, illetve nem ügyelnek arra, hogy a szavazatot tartalmazó borítékba ne tegyék bele az azonosító nyilatkozatukat.

A visszaérkezett és ellenőrzött levélszavazatoknak általában a 10 százaléka hibás, de van olyan munkaasztal, ahol a 30 százalékuknál volt valamilyen érvénytelenséget okozó probléma. (A személyes szavazásnál a leadott voksoknak körülbelül 1 százaléka szokott érvénytelen lenni.)

Hétfőn kezdődött meg a beérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése. A postán küldött több mint tizenegyezer szavazat mellett már a csíkszeredai, a szabadkai és a kolozsvári külképviselet is eljuttatott az NVI-be körülbelül tízezer levélszavazatot, ezek feldolgozása hétfőn kezdődött meg.

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson, és az NVI-hez már másfél hete folyamatosan érkeznek a levélszavazatok.

Érthetetlen a sok hiba

Hétfő reggel óta huszonöt gépen, két műszakban összesen százan ellenőrzik a levélszavazatokat: az egyik munkatárs diktálja az azonosító nyilatkozaton szereplő adatokat, a másik pedig egybeveti a nyilvántartásban lévőkkel.

Az NVI munkatársai azt ellenőrzik, hogy le van-e ragasztva a válaszboríték, a boríték tartalmaz-e azonosító nyilatkozatot és szavazatot rejtő kisebb borítékot, utóbbi le van-e ragasztva, az azonosító nyilatkozatban rögzített adatok pedig megfelelnek-e azoknak, amelyeket a választópolgár a regisztrációkor megadott.

Az NVI azt is ellenőrzi, hogy az azonosító nyilatkozatot kitöltő szerepel-e a névjegyzékben, valamint, hogy korábban visszajuttatott-e már szavazási iratot. Típushibaként említette Pálffy Ilona, hogy a visszaérkező boríték nincs leragasztva; a kis boríték nincs leragasztva; több szavazólapot és több nyilatkozatot tartalmaz a válaszboríték; nincs azonosító nyilatkozat vagy azt nem írták alá; hiányos az azonosító nyilatkozat.  Az NVI elnöke azért is érthetetlennek nevezte a sok érvénytelen válaszlevelet, mert az NVI képes tájékoztatót is küldött a levélben szavazás menetéről.

Pálffy Ilona megjegyezte: az azonosító nyilatkozat ellenőrzése során az NVI érvényesnek fogadja el az adatokat, ha azok ékezethibát tartalmaznak vagy a választó nem tünteti fel a második utónevét. Az azonban érvénytelenségi ok, ha a választó nem tünteti fel a születési helyét vagy anyja nevét.

A legjobb kifogás

Az NVI elnöke megjegyezte: érkezett hozzájuk olyan jelzés, hogy „a kutya megette a szavazólapot”, ezért új levélcsomagot kérnek. Új levélcsomagot azonban nem tudnak adni annak, aki elrontotta vagy elveszítette azt – emelte ki.

Az NVI arra számít, hogy 80-120 ezer levélszavazat érkezik az irodához a szavazás estéjéig. A Kárpát-medencében lévő külképviseletekről a szavazás előtt még egyszer elhozzák az ott leadott levélszavazatokat, hogy a szavazásig a lehető legtöbb levélben szavazót azonosítani tudják.

Ha a válaszborítékban lévő azonosító nyilatkozat formailag megfelel a törvényi előírásoknak, külön dobozban gyűjtik a névtelen, szavazólapot tartalmazó borítékot, és ezeket a szavazás napján este 7 óra után bontják fel, majd szkennelik be a szavazatokat.

A levélszavazatok ellenőrzését a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP öt-öt delegáltja figyeli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik