Belföld

“Orbánt a történelem szemétdombjára küldjük”

A szervezők szerint mintegy ötven-nyolcvanezer ember részvételével tartottak “kormányváltó tüntetést” Budapesten az Operaháznál vasárnap délután. Az MTI helyszínen lévő tudósítói azt látták, hogy a tömeg az Operától a Jókai térig ért.

A nagygyűlésen sorrendben beszédet mondtak Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Szabó Tímea, az Együtt–PM Szövetség társelnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, a MSZP elnöke.


Fotók: Berecz Valter

A demonstráció Facebook-oldala szerint azokat várták, akiknek “elege van az Orbán-rezsimből”, és “hangos nemet mondanak rá, hogy április 6-án már igent mondhassanak egy új korszakra”. “Mutassuk meg a hatalomnak, hogy ez itt a mi hazánk!” – fogalmazták meg felhívásukat.

Gyurcsány: Orbán átkozott csaló

Kónya Péter a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke azt mondta szimbolikus helyszínen tartják most a tüntetést, mert Orbán Viktorék 2012-ben az Operaházban ünnepelték „egy új birodalom kiépítését és a köztársaság lebontását” miközben a Szolidaritás az utcán demonstrált. Kónya szerint naponta arcunkba csap az „Orbán-Simicska maffiabirodalom bűzös-hűvös lehelete”. Kónya szerint különböző gondolkodású emberek fogtak össze, hogy lebontsák Orbán Viktor birodalmát. „Mi már döntöttünk” – utalt arra, hogy a szolidaritás ledöntötte Orbán „szobrát”. Aki április 6-án otthon marad vagy a Jobbikra szavaz az Orbán Viktort támogatja – jelentette ki.

A program szerint első szónokként Gyurcsány Ferencet szólították a színpadra. A Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta, azért gyűltek össze, mert él a magyar szabadság és demokrácia. „A magyar szabadság nem eladó, nem adjuk el a miniszterelnöknek és pártjának” – hangsúlyozta Gyurcsány. Mint mondta oda küldik Orbánt ahová való „a politika és a történelem szemétdombjára”. „Orbán menjen Keletre ha akar mi menjünk nyugatra, nyugat a mi hazánk” – mondta a DK elnöke.

Közölte, nem fogják hagyni, hogy egy „átkozott csaló”, aki ma miniszterelnök, letérítsen erről az útról. „Van egy közös álmunk: a szabadság álma, tisztelet álma, a méltóság álma, amely nemet mond a kirekesztésre, az önzésre”- mondta Gyurcsány. „A szabad Magyarország felé indultunk Mesterházy Attilával a kormányváltókkal és győzelemre fogjuk vinni a közös ügyünket” – jelentette ki az egykori kormányfő.

Gyurcsány után Fodor Gábor mondott beszédet. A Magyar Liberális Párt elnöke szerint a szabadság nem lehet ellenzékben. Emlékeztetett, hogy a 48-asok első követelése a sajtószabadság volt. Szerinte a sajtószabadság korlátozásához nem szükséges cenzúra, elég hozzá a médiahatóság, a közmédia megszállása, a közérdekű információk elrejtése – sorolta. „Ha nincs nyilvánosság, nincs jogegyenlőség – ezért él az ország nagy része kiszolgáltatottan. Követeljük a sajtó teljes szabadságát” – mondta Fodor Gábor. Hozzátette, hogy a kormányzati önkény keleti nyitást akar, ezért követelik, hogy tartsák tiszteletben és erősítsék meg az uniót Európával. „A magyar nemzet békét akar” – jelentette ki Fodor.

Bajnai: Aki otthon marad, Orbánra szavaz

Szabó Tímea az Együtt-PM társelnöke következett Fodor után. Szerinte a szabadság és a béke útjában egyetlen ember áll, egyetlen ember akar szolgaságot és háborút – utalt Orbán Viktorra. Azt ígérte, elveszik tőle a kedvenc játékszerét, a kormányrudat, de például megtarthatja „a félkész stadionját a patyomkin-falvában”. Ha még négy évig Orbán Viktor kormányoz, akkor Magyarország orosz gyarmat marad, és marad a kiszolgáltatottság és a gyermekéhezés – jelentette ki Szabó. Programjuk részeként sorolta, hogy rendőrkézre adják „a vak komondorok gazdáit”, újra megemelik a gyest és a családi pótlékot és nem csak a jómódúaknak biztosítanak egészséges életet. „Mondjátok el mindenkinek, hogy együtt sikerülni fog, hogy győzni fogunk” – hangsúlyozta Szabó Tímea.

Bajnai Gordon kezdte ezek után szónoklatát, aki „aktuális dühét” osztotta meg a közönséggel először, miszerint Orbán Viktor Bajára látogat, az ő szülővárosába, hogy kampányoljon Zsigó Róbert mellett, aki „négyszer kerülte meg a földet a bajaiak pénzén”. „Álljon oda Rogán Antal mellé is, és kérdezze meg, hogy hogyan lett 300 milliós ingatlanvagyona! Ez az erkölcsi magaslat, ehhez kell folytatás? Ebből nem kérünk többet” – mondta Bajnai Gordon.

„Kevés az idő: lehettek azoknak a szeme és füle, akik ma nincsenek itt, de a lábuk nem. Azon múlik a választás, hogy ők április 6-án ne maradjanak otthon. Nekik szeretnék rajtatok keresztül üzenni” – mutatott rá Bajnai, aki szerint nem kell bedőlni a propagandának és a közvélemény-kutatásoknak.

„Magyarországon ma újra a fortélyos félelem igazgat. Magyarországon még szabad a választás, de nem tisztességes, mert már a kormányváltást is hamisítják, bizniszpártok igyekeznek ellopni a kormányváltó voksokat” – közölte Bajnai. A Jobbikra utalva megemlítette, hogy van a „legrosszabbik”, akiknek Orbán háborúja is kevés, és akik „cuki kutyusokat mutogatva polgárháborúba vezetnék az országot”.

„Aki otthon marad, az Orbánra szavaz, aki más pártra szavaz, az Orbánra szavaz. Maradt még egy talpalatnyi hely az országban, ahol köztársaság van, ez pedig a szavazófülke” – mondta Bajnai.

Mesterházy: Ha ott leszünk, az Orbán-rendszer megy

Mesterházy Attila MSZP-elnök és miniszterelnök-jelölt mondott utolsóként beszédet a kormányváltók demonstrációján. Mint mondta elég nagy ellenszélben telt a kampány, mert a Fidesz minden nap kitalál valamit, hogy megossza az összefogást, de az együttműködés erős és minél jobban támadják annál erősebb lesz, ezért köszönetet mondott a támogatásért a résztvevő pártok vezetőinek.

„Nincs olyan nap, hogy ne menjen a negatív kampány, például a közmédiában. Ha ilyen a köztelevízió, akkor egy fillért sem neki! Van egy másik hely is, ahová kiszervezte a lejáratást a Fidesz, egy pedig a CÖF, akik Civilbe öltöztetett fideszesek” – mondta Mesterházy, aki úgy véli, program nélküli gyűlöletkampány folyik közpénzen.

Ha a miniszterelnök nem lenne gyáva – folytatta -, akkor kiállna vitára. Újra felszólította Orbán Viktor, hogy fogadja el a felkérést és jöjjön el vitatkozni, mert sok mindennel lehetne szembesíteni: például az elszegényedéssel, az elvándorlással és a félelemmel.

Szerinte Orbán rendszere a magyar történelem legrosszabb hagyományaiból van összegyúrva: az ideológiája horthysta, a gazdasága feudális, a hatalomgyakorlása bolsevik. Értékrendek, világképek állnak szemben egymással, ezért van szükség a kormányváltásra – jelentette ki Mesterházy.

Mint mondta, bárhol járt, a legfontosabb probléma a munkanélküliség. A foglalkoztatottság szerinte azért van történelmi csúcson, mert olyan dolgokat is beszámítanak az adatokba, aminek semmi köze nincs hozzá. A közmunkások foglalkoztatása csak átmeneti, a nekik adott pénzből nem lehet megélni. „Ők éljenek meg 47 ezerből, a kecskéből meg a gombából” – üzent a kormánypártoknak az MSZP elnöke.

Beszélt arról is, hogy a fiatalok nem kalandvágyból hagyták el az országot –ahogy Orbán Viktor állította -, hanem mert nem tudtak megélni. Több százezer ember hagyta el az országot – hangsúlyozta. „A mi politikánk arról fog szólni, hogy egy új családegyesítés legyen Magyarországon és a fiatalok hazajöjjenek. Erről fog szólni a kormány koalíciós programja. Tisztes munkát tisztes fizetésért” – jelentette ki. Hozzátette, ha kormányra kerülnek, emelik a minimálbért százezer forint nettóra.

Nagy tragédia, hogy minden második fiatal külföldre vágyik – folytatta -, valaki tanulni is. 2014 szeptemberétől viszont, akiket most felvettek itthon az egyetemekre, főiskolákra tandíjmentesen tanulhatnak tovább.

Mesterházy szerint az Orbán-kormány a gazdagok kormánya. „Ezen változtatni fogunk, hogy az igazságosság határozza meg a kormány politikáját, hogy a rezsicsökkentést igazságossá tesszük. A gazdagok nem kapnak semmit, a szegények pedig többet fognak kapni. Csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek árát is” – közölte.

Mesterházy úgy véli, a nagy gazdasági szabadságharc feltétel nélküli fegyverletételhez vezetett az oroszok előtt. Orbán Viktor lett Európában „Putyin pincsije, aki ül, fekszik és még a farkát is csóválja”. Úgy látszik, mégis csak lehet Magyarország gyarmat – mondta, majd hozzátette, hogy új gazdaságpolitikára van szükség, ami a növekedésre és a munkahelyteremtésre épít. „Ha ez így megy, tovább mi leszünk a legszegényebb barakk Európában.” Mesterházy ezzel együtt 24 ezer forint gyógyszertámogatást ígért a 65 évnél idősebb és 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjt kapó nyugdíjasoknak.

Az ellenzéki összefogás kormányfőjelöltje kijelentette, hogy a szavazófülkékben kell visszavágni Orbán Viktornak. „Küldjük el ezt a korrupt kormányt a történelem szemétdombjára. (…) Ha ott leszünk, az Orbán-rendszer megy, a köztársaság pedig jön” – zárta beszédét Mesterházy.

A tüntetés végén az ellenzéki együttműködés néhány egyéni képviselőjelöltjét kérdezték terveikről, programjukról véleményükről. A demonstráción ellentüntetők is megjelentek, az alábbi videón egy napszemüvege mögé és bukósisakja alá bújó motoros túráztatja kétkerekűjét az ellenzékieknek, majd be is mutat nekik.

A Fidesz szerint a “Gyurcsány-koalíció” vasárnapi rendezvényén sem volt válasz az MSZP volt elnökhelyettesének százmillióira. A Jobbik álláspontja szerint a baloldali pártszövetség tüntetésén egyértelművé vált, hogy nincsen programjuk és csak a gyűlölet tartja össze őket.

Olvasói sztorik