Belföld

Őszre kész lesz az új uszoda

A 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) elkészülő, rohamtempóban épülő új uszodaberuházás révén minden eddiginél nagyobb lendületet kaphat a város úszósportja - hangzott el azon a szerdai látogatáson, amelyet a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetői tettek Gyárfás Tamás elnök vezetésével Győrben Borkai Zsolt polgármester, egyszersmind a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) első embere meghívására.

Az MTI-hez eljuttatott MÚSZ-közlemény szerint a találkozón Borkai Zsolt elmondta, hogy az elmúlt évben tanítványával, Jakabos Zsuzsannával Győrbe érkezett új vezetőedző, Petrov Iván gyakorlatilag nem tud olyat kérni, amit ne teljesítenének a kitűzött szakmai célok elérése érdekében. A város eltökélt szándéka, hogy egy olyan új bázis jöjjön létre, amelyre idővel illik majd a fellegvár minősítés is.

Gyárfás Tamás jelezte, a vizes sportokat összefogó világszövetség (FINA) alelnökeként kész minden segítséget megadni, hogy a győriek a beruházás kapcsán – akár a budapesti uszodaépítőkkel együttműködve – a lehető legjobb kondíciókkal szerezhessék be a FINA főtámogatóitól a különféle berendezéseket, így az időmérő-rendszert, startköveket, úszóköteleket.

A megbeszélésen szóba került a szövetség új székházának elhúzódó ügye, illetve az is, hogy az úszószövetség által indított új kezdeményezés, a MÚSZ TV – élő internetes közvetítés profi felszereléssel gyakorlatilag minden fontos eseményről – esetleg a MOB égisze alatt működhetne. Gyárfás Tamás elmondta, egyre több sportág érdeklődik a produkciós csapat “kölcsönkéréséről”, ugyanakkor a MÚSZ nem kívánja mindezt vállalkozásként működtetni, ezért ajánlják fel a lehetőséget a magyar sport egészét felügyelő szervezetnek.

A Szabó Tünde főtitkárt és Kiss László szövetségi kapitányt is felvonultató MÚSZ-delegáció megtekintette az épülő új uszodát. A munkálatok a beszámoló szerint óriási tempóban haladnak: a fedett ötvenes medencét magában foglaló komplexum a tervek szerint őszre elkészül, és az első nagy úszóesemény a Jövő Bajnokai Program novemberi, összrégiós versenye lesz.

Az építkezés bejárása közben Borkai Zsolt elárulta, hogy még egy nyitott – de télen befedhető – 33-as medence is létesül hamarosan, majd megmutatta Győr másik leendő büszkeségét, a szintén javában épülő, és novemberben ugyancsak kulcsrakészen álló új, 5500 férőhelyes multifunkcionális csarnokot.

A meglévő és épülő létesítmények együtt tökéletes helyszínei lesznek a 2017-es EYOF-nak, ugyanakkor az új uszoda önmagában is alkalmas további nemzetközi események – akár rövidpályás Európa-bajnokság vagy világkupa-viadal – megrendezésére – áll a MÚSZ közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik