Belföld

Nincs diplomája Kunhalmi Ágnesnek

Úgy tűnt, mintha lenne diplomája az MSZP-s képviselőnek, akinek az oldalán később pontosították az erre vonatkozó információkat.

A Kunhalmi Ágnes végzettségéről szóló információk az MSZP honlapján nem voltak egyértelműek, úgy tűnt, mintha a képviselőnő lediplomázott volna Szegeden kommunikáció szakon, illetve az ELTE-n politológián. A 444.hu szúrta ki a Lőrinci blog sztoriját, akik erről érdeklődtek, választ azonban nem kaptak.

Az viszont árulkodó, hogy nagyon hamar frissült Kunhalmi oldala, így ma már mindkét felsőfokú tanulmányánál pontosította, hogy az abszolutóriuma megvan és nyelvvizsga előtt áll.

Kunhalmi Ágnes a Facebookon azt közölte, hogy március elsején nyelvvizsgázott, és éppen az eredményeket várja. Kitért arra is, hogy többször is elmondta korábban, hogy az egyetemeket abszolutóriummal lezárta.

Zéró diploma, szakdolgozat, érettségi – politikusoknak nem akadály

Példák a közelmúltból:

Doktori címet használt, holott egy államilag nem elismert magánegyetemen diplomázott (Fenyvesi Gábor, Fidesz).

Az egykori igazságügyi tárca (IRM) államtitkára, a jogi szakvizsgabizottság egykori tagja, Kondorosi Ferenc jogi szakvizsga nélkül végezhette ez irányú tevékenységét.

Deutsch Tamásnak vissza kellett ülnie az iskolapadba, hogy miniszter legyen, mert nem volt diplomája (hiányzott a záróvizsgája)

Gál J. Zoltán úgy került az európai alkotmányozásról szóló szakértői tárgyalások kapcsolattartói pozíciójába, hogy kommunikációs tanulmányokat folytatott épp (2007).

2002: 25 névből álló „szégyentábla” készült a felsőfokú végzettség nélküli politikusokról. Nyakó István, Török Zsolt, Filló Pál (később megszerezte a végzettséget), Zsigó Róbert, Tóth Gábor és az akkor még tanuló Gusztos Péter is szerepelt rajta.

2006-ban módosították a törvényi szabályozást, hogy Haraszthy László szakállamtitkár lehessen, mivel sem jogi, sem közgazdasági, sem szakirányú diplomája nem volt, és a törvény ezeket követelte.

És akkor a NER-katonák: Németh Lászlónénak csak OKJ-s végzettsége van, így lehet miniszter, Kósa Lajosnak sincs diplomája, csak az abszolutóriuma van meg (s a Debreceni Egyetem tanévnyitóján kiemelte a kitartás és a munka jelentőségét, majd kijelentette „A legjobbnak kell lenni”, de nem tette hozzá, hogy „azonban pont én mondom ezt, hát bagoly mondja verébnek”).

Zagyva György Gyula villanyszerelői szakmunkás végzettséggel igazodik ki a parlamenti jogi nagyüzem paragrafustengerében, a vak komondoros Balogh József mezőgazdasági gépszerelő, Balla Gergő esztergályos, Pócs János pedig növénytermesztő, konkrétan „dinnye továbbforgalmazó”.

A sort lehetne folytatni – persze a politikusi szakma nem a diplomagyűjtésről szól, elvégre az is képviselhet sokakat, aki nem a tanulással foglalkozott, ha egy közösség megbízik benne – a 30-as években a proletáriátus tömegszinten képezte magát délutáni, esti iskolákban, a 8-10 órás műszakok után Marxot, Engelst olvastak, és sokuk közülük pallérozottabbak voltak, mint ma egy akármilyen főiskolai diplomás nagypárti szavazógép. Más kérdés, hogy minisztériumot vezessen-e valaki jogi, közgazdasági vagy bármilyen felsőfokú tudás nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik