Belföld

Közgyűlés Vásárhelyen: íme a 47-es nyomvonal

Rövidke rendkívüli közgyűlést tartott Vásárhely képviselőtestülete. Lázár János átadta az adósság kiváltó okmányt.

Az államtitkár történelmi eseménynek nevezte a város életében a hitelállomány eltűnését. Az állam 22 milliárd 542 millió 147 ezer forint terhet vett át Hódmezővásárhelytől.

A március 15-i országos kitüntetetteket magasztalva Almás István polgármester elmondta, szeptemberben a város szülötte, Hegedűs Endre zongoraművész koncert ad, hatvanadik születésnapja alkalmából.

A polgármester még elmondta, tegnap a Belügyminisztériumban járt, és most arról számolhat be, 26 milliót nyertek a kertvárosi bölcsőde tetőszerkezetének felújítására.

Mucsi László a 47-es elkerülőjének nyomvonal pontosításáról adott be javaslatot és megmutatta a végleges terveket.

mi most meg is mutatjuk a nyomvonalat

Március 1 óta új helyen működik a Vásárhelyi Televízió, az új korszerű stúdió az Andrássy utca 1 alatt, az OTP felett található.

A közgyűlés még döntött a Szentháromság Plébánia felújításának 7 milliós támogatásáról , a Tornyai múzeumok álláshelyeinek bővítéséről a Koszta év miatt, valamint egy új eredménykijelző vásárlásáról a hódtói csarnokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik