Belföld

Százmilliók a megyei labdarúgásnak

Tízmilliós tao-támogatások az ügyesen kilincselő futball kluboknak.

Több mint 580 millió forintot kaptak tao-támogatásokból a Csongrád megyei futballcsapatok 2013-ban – írja a Magyar Labdarugó Szövetség (MLSZ) honlapján közzétett infografikákra hivatkozva a Délmagyar.hu.

A 2011-ben bevezetett új sporttámogatási rendszer – amelynek lényege, hogy a látványsportágak utánpótlás-nevelését szponzoráló vállalkozások a támogatás összegét leírhatják a társasági nyereségadójukból – csak tavaly 20 milliárdot hozott a magyar labdarúgásnak.

Működési költségeikre, fizetésekre, tárgyi eszközökre, képzésekre 63 megyei klub összesen 503 millió forintot kapott. Ennek az összegnek közel a felét öt egyesület hívta le. A Mórahalom Városi Sportegyesület 99,6, a Hódmezővásárhelyi Futball Club 62,7, a Szatymazi SE valamivel több mint 37 millió forintot zsebelt be vállalkozói felajánlásokból.

Az MLSZ adataiból kiderül, ugyancsak tao-pénzből 4 műfüves focipályát húztak fel a megyében 2013-ban. Egy 22-szer 42-es pályát kapott Csongrád, Újszentiván és Kistelek, illetve egy kisebb grund is létesült a röszkei Vásártéren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik