Belföld

Pécsi tanárokat is átvertek

Munkaügyi pert indítottak pécsi pedagógusok a Klik ellen, mert alacsonyabb fizetésért dolgoznak, mint amennyi szerintük jár.

Általános iskolai tanárokkal olyan papírt írattak alá, amelyben az állt, hogy főiskolai végzettségért járó bért kapnak, pedig az egyetemi végzettségük alapján kellett volna megállapítani a fizetésüket. Ezzel havonta átlagosan 20 ezer forinttól esnek el – írja a Blikk.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője a lapnak azt mondta: bár esetükben nem hamisították meg a bérszerződést, mint ahogy állítólag a miskolci kollégákkal történt, egyszerűen ezt íratták alá a tanárokkal, akár tetszett nekik, akár nem.

A Klik azzal indokolta ezt, hogy a munkát, amit a pedagógusok végeznek, el lehet látni főiskolai diplomával is.

Nagy Erzsébet úgy tudja, Miskolcon már körülbelül 15 érintett jelentkezett a rendőrségen a meghamisított szerződések ügyében, a hatóságok pedig több oktatási intézményben is vizsgálódnak.

Ahogy arról a Hír24 is beszámolt, a pedagógusbotrány Miskolcon robbant ki: több ottani tanár is kisebb fizetést kap, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepelt. Kiderült, hogy Hiller István volt oktatási és kulturális miniszternek Pécsről is jelentettek hasonló esetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik