Belföld

Mesterházy beperelte a Civil Összefogást

Személyiségi jogi pert indított Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Civil Összefogás Fórum (CÖF) ellen. Ezt a szervezet alapítója közölte kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Mesterházy Attila veszprémi lakos “a szellemi honvédelem”, illetve a Civil Összefogás Fórum (CÖF) ellen indított pert, és utóbbi plakátjainak eltávolítását kérte – mondta el Csizmadia László.

A szocialista politikus azt kifogásolja, hogy úgy ábrázolják a plakáton, mint egy rabosított bűnözőt.

A CÖF bírósági döntésekkel alátámasztott álláspontja szerint közszereplőként tűrnie kellene a túlzó, felfokozott véleménynyilvánításokat is – vélekedett Csizmadia László.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a CÖF-nek semmi köze azokhoz az SMS-ekhez, amelyekben a március 29-ei békemeneten való részvételre buzdítják az embereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik