Belföld

Rekordot döntöttek a sportolók a Kapocs Ételbárban

A szegedi segítségnyújtás példamutató megmozdulásának adott otthont szombaton a szegedi Kapocs Ételbár, ahol 50 rászoruló gyermek étkeztetésére elegendő adomány gyűlt össze.

“Egyélegy jó csirke rizst, igyál egy fehérje turmixot, adakozz, neked nem kerül semmibe, izmosodj a kuponoddal, amit cserébe kapsz.”

Ezekkel a szavakkal hívta fel a figyelmet egy különleges akcióra a szegedi Builder Shop. A Jókai utcai Nagyáruház udvarában március 22-ére meghirdetett rendezvény bevételéből ötven szegény sorsú gyermek élelmezéséhez szerettek volna hozzájárulni, és ez sikerült is.

Szegedi élsportolók és a sport amatőr szerelmesei egyaránt nagylelkű adományaikkal segítették ezen a napon az ételbárt működtető Egy Ebéd Egy Esély alapítvány munkáját. Több, mint 170-en vettek részt az eseményen, és több mint 200 ezer forintnyi adományt sikerült összegyűjteni 50 rászoruló kisgyermek étkeztetésére, mindössze pár óra leforgása alatt.

– Ez példátlan siker – vélekedett Rovó Richárd, az ételbár működtetője, az alapítvány alapítója. – Nem is számítottunk rá, hogy a Shop.Builder akciója, miszerint minden adakozónak levásárolható kuponban visszaadja az adománya összegét, ennyi embert  tud megmozgatni.

– Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki eljött ide – mondta Körmendy Zsolt, az esemény értelmi szerzője. – De köszönettel tartozom a Shop.Builder egész csapatának is, amiért szabadidejükben önzetlenül segítettek ezt a rendezvényt, Fodor Gábor üzletvezetőnek a szervezésben nyújtott hatalmas munkáért, a meghívott élsportolóknak – akik első szóra lejöttek mind -, hogy jelenlétükkel és adományaikkal emelték az esemény rangját.

És persze külön köszönet jár a vendégeknek, hiszen hajlandók voltak egy jó ügyért időt és pénzt áldozni, és ezzel segíteni ennek az 50 gyermek étkeztetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik