Belföld

Káoszt okoz a 4-es metró

A BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet elnöke már előre bocsánatot is kért a felszíni tömegközlekedés zavaraiért.

„Az M4-es Metró beindításával a felszíni tömegközlekedésben az autóbuszok útvonalának jelentős része megváltozik” – írta közleményében a szakszervezet, amely aggályosnak tartja, hogy a felszíni változások nincsenek megfelelően előkészítve.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) alig egy héttel a 4-es metró megnyitása előtt hozta csak nyilvánosságra, miként változik a közlekedés. Az idő rövidsége miatt a mintegy 2600 járművezető nem tudott alaposan felkészülni, így „többször is előfordulhat majd, hogy sem a járművezető, sem az utas nem fogja tudni az adott autóbusz útvonalát és megállóhelyeit”.

Gólián Zsolt, a szakszervezet elnöke a várható kellemetlenségek miatt a járművezetők és munkatársaik nevében is előre elnézést kér az utasoktól.

Pénteken indul

A hvg.hu információi szerint a Városházán úgy számolnak, pénteken reggel Tarlós István és Orbán Viktor átadja majd a metrót, az utazóközönség pedig déltől szállhat fel az első szerelvényekre, és a hétvégén ingyen próbálhatja ki azokat mindenki.

Emlékeztető

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábban tudatta, hogy a 4-es metró miatt az elmúlt évek egyik legnagyobb felszíni forgalomátszervezését hajtja végre tíz fővárosi kerületben, Budaörsön és Törökbálinton. Mintegy 40 autóbusz-, öt villamos- és három trolibuszvonalon lesz változás.

A 7-es buszcsalád teljes szakaszán fenntartják a szolgáltatást, de átszervezik a járatokat. A 7-es busz változatlan útvonalon és kapacitással közlekedik. A kelenföldi Bornemissza tér és a belváros között a 7-est a 7A helyett az új 107-es egészíti ki. A 7-es és a 107-es minden megállóban megáll dél-budai végállomásuk és az Astoria között, onnan a 7-es alapjáratként folytatja útját Újpalotára, a 107-es pedig gyorsjáratként. Újpalota, Nyírpalota út és a belváros között a 7E, az új 107-es, és a meghosszabbított 133-as és 233-as buszok közlekednek gyorsjáratként. A 7E Újpalotáról csak a Blaha Lujza térig közlekedik.

A 8-as busz Gazdagréti téri végállomása változatlan marad, viszont az Urániától egészen a Bosnyák térig meghosszabbítják az útvonalát. Új buszjárat indul a Gazdaréti térről Kelenföld vasútállomásig 108-as jelzéssel, amely a Rétköz utcán közlekedik. A jelenleg szintén az Urániáig közlekedő 112-es végállomása is a Bosnyák térre kerül.

Új járatok indulnak Budaörsről a Széll Kálmán tér végállomásig 140-es és 140A jelzéssel, a 88-as busz Törökbálintról, a 240E járat pedig Budaörsről indulva a Móricz Zsigmond körtérig fog közlekedni. A 40E a továbbiakban csak a hétköznap reggeli időszakban közlekedik Budaörsről Budapest irányába, Kelenföld vasútállomásig.

A 47-es és a 49-es villamos változatlan útvonalon jár majd, de hétvégén új villamos indul 48-as számon a Deák Ferenc tér és a Savoya Park között a Kiskörút – Bartók Béla út – Fehérvári út útvonalon 15 perces követési idővel. A 49-es villamos járatsűrűsége kismértékben csökken, mivel nagyobbrészt azonos nyomvonalon közlekedik a 4-es metróval.

A 73-as, 76-os és 79-es trolik közlekedésében csak kisebb változás lesz, a 73-asé és 76-osé Keleti pályaudvari átszálló csomóponthoz közelebb kerül, a 79-es pedig a Garay utcai helyett a Baross térre közlekedik majd.

A 87A és a 187-es járatokat összevonják, a 187-es sűrűbben jár majd, a 4-es metró gyors elérése érdekében Kelenföld vasútállomásig. Budatétény vasútállomás és Kelenföld vasútállomás között új járatot indítanak 101-es jelzéssel, a 103-as pedig sűrűbben közlekedik. A 133E járatot az új 133-as váltja fel Nagytétény, Erdélyi utca és Újpalota, Nyírpalota út között.

A 150-es útvonala több pontos is módosul: a járat nem tér be Kelenvölgybe, helyette az új 258-as járat közlekedik erre, a Péterhegyi úton egyenesen haladva éri el a metró kelenföldi végállomását. A 172E járat a jövőben 172-es számjelzéssel közlekedik, útvonalát Kelenföld vasútállomásig rövidítik. Nem változik a 178-as és 277-es járat menetrendje, bár korábban a két járat összevonását tervezték, valamint megmarad a 239-es busz is.

A 233E a jövőben 233-as számjelzéssel, továbbra is csak a munkanapi csúcsidőszakokban jár, Dél-Buda és az Astoria között minden érintett megállóhelyen megáll. Útvonalát a Bosnyák térről Újpalota, Nyírpalota útig meghosszabbítják, a belváros és Újpalota között gyorsjáratként közlekedik. Új járatot indítanak 258-as számjelzéssel, amely az Újbuda-központ és Budafok között a módosított útvonalú 150-es buszt és a 4-es metró kelenföldi végállomásáig rövidített 250-es járatot pótolja.

A 4-es metró 6,7 kilométeres elkészült szakaszát 13 perc alatt teszi majd meg a Keleti pályaudvar és Kelenföld vasútállomás között. A többi metróvonalhoz hasonlóan csúcsidőszakban 2-3 percenként, míg napközben és hétvégén 5, késő este pedig 10 percenként jár majd, és átszállási lehetőséget biztosít a Keleti pályaudvarnál az M2-es, a Kálvin téren pedig az M3-as metróvonalra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik