Belföld

Hibáztak, de jogszerűen vágták ki a Kossuth téri fákat

Eljárási hiba volt, de az nem igaz, hogy jogszerűtlenül jártak volna el – mondta Wachsler Tamás.

Kapcsolódó cikkek

A sajtóban megjelent állításokkal szemben a beruházó jogszerűen, minden szükséges engedély birtokában vágta ki a fákat a Kossuth téren – közölte a Steindl Imre Program (SIP) igazgatója hétfőn az MTI-vel.

Wachsler Tamást azt követően kereste meg az MTI, hogy szombaton a Népszabadság azt írta: eljárási hibát követett el az V. kerületi örökségvédelmi hivatal a Kossuth téri fák kivágásának engedélyezésekor a fővárosi hivatal szerint, amikor nem fogadta el a Védegylet ügyféli jogállását.

A SIP igazgatója ezzel kapcsolatban azt közölte: a Védegylet által hivatkozott végzés mindössze azt állapítja meg, hogy eljárási hiba volt, amikor a kerületi örökségvédelmi hivatal egyidejűleg döntött a Védegylet ügyféli státusának elutasításáról, valamint a fakivágási engedély ellen irányuló fellebbezésük elutasításáról. A kormányhivatal pusztán azt állapította meg, hogy az egyidejűség nem felelt meg a jogszabályoknak – hangsúlyozta.

Az ügyfél státus egyébként sem járt a Védegyletnek, és az sem igaz, hogy a fakivágás jogszerűtlen lett volna – fűzte hozzá Wachsler Tamás.

Nem voltak védett fák?

Elmondta: a cikk állításával szemben a Kossuth téren egyetlen védett fa sem volt, a Belváros összesen három egyedi védettséget élvező fája közül a legközelebbi az Olimpia Parkban van.

“A növényzet teljes letermelése helyett az igazság az, hogy hatvan egészséges fát meghagytak” – folytatta.
Szerinte a Védegylet aligha a fák kivágását akarta megakadályozni, mert a vágási engedélyt több mint egy héttel a fák tényleges kivágása után támadta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik