Belföld

Hétfőn kezdődik a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden

Hétfőn kezdődik a zongora szakos hallgatók és az ifjú művészek számára bemutatkozási lehetőséget kínáló Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden.

A Szegedi Tudományegyetem zeneművészeti karának korábbi dékánja, Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész által több mint egy évtizede életre hívott versenyt hagyományosan kétévente, Bartók Béla március 25-i születésnapjához kapcsolódóan rendezik meg.

A verseny célja a tehetséggondozás, hiszen a helyezettek, díjazottak fellépési lehetőségeket is kapnak a zeneművészeti karon, illetve a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjein. Hagyomány, hogy a legjobbak Bartók Béla szülővárosában Nagyszentmiklóson, a Nákó-kastélyban is megmutathatják művészetüket, virtuozitásukat.

Az idei versenyen húsz, 1979. után született magyar és külföldi zongorista vesz részt. Az indulók a háromfordulós megméretetésen a Bartók-művek mellett olyan komponisták szerzeményeit – Scarlatti szonátáit, Debussy, Chopin, Liszt alkotásait, Mozart zongoraversenyeit – adják elő, amelyeket maga Bartók Béla is szívesen műsorra tűzött.

A verseny ünnepélyes eredményhirdetését március 29-én rendezik, a díjazottak pedig másnap Nagyszentmiklóson, adnak gálahangversenyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik