Belföld

Legyen hungarikum a túrós lepény

Vásárhely24
Vásárhely24

2014. 03. 22. 09:12

Lázár János ismét Vásárhelyen, a Nyugdíjas Lakóparkban kampányolt.

A pénteken meghirdetett 10 pontot ismertette lakossági fórumon Lázár János államtitkár. Az ellenzék programjáról pedig elmondta, az egyre zavarosabb, kommunikációjuk egyre értelmetlenebb miközben naponta botrányokkal és kétes ügyekkel kell szembesülniük.

Azt nem mondhatják a szocialisták, hogy rossz az élet Magyarországon, hiszen Simon Gábornak is milyen jól ment – fogalmazott Lázár, majd hozzátette ha a Jobbik jobban szerepel április 6-án a szocialistáknál az az  botrányokkal terhelt MSZP végét jelenti.

A kormány közlekedésfejlesztési tervei kapcsán elmondta, 2020-ig minden megyei jogú város bekapcsolnak az autópálya hálózatba. Az M44-es például Békéscsabát és Kecskemétet fogja összekötni. Ezenkívül a pályákat a határokig fogják bővíteni.

Ismét kiemelte, az autó devizahiteleket is rendezni kell a lakáshitelek után, hiszen az autó munkaeszköz, és a magyar autós társadalom így is nagy terhet visel. Egyéni képviselőként szorgalmazni fogja a autósok költségeinek csökkentését, valamint a kormány beavatkozását kéri, az olcsóbb benzinárak érdekében.

A belvárosi olvasókörben az kérték, bővítse ki a 10 pontot, legyen hungarikum a vásárhelyi aljjal rendelkező sós túrós lepény. Az államtitkár ezt meg is ígérte, sőt kiemelte, mindenhol ennek hangot is ad, reklámozza, csakúgy mint a vásárhelyi hímzést.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.