Belföld

Zuschlagnak gyanús Welsz halála

Turnézott a közmédiában. Faggatták az M1 Az Este című műsorában (Obersovszky Péter), néhány órával később a Ma Reggelben (Fábián Barna), majd a Kossuth Rádió 180 percében (Kiss Gábor István).

Gyurcsány Ferenc „amikor az érdekei úgy kívánják, akkor tisztességesnek mutatja magát, amikor az érdekei úgy kívánják, akkor az ellenfeleit áztatja” – mondta. A börtönviselt politikus szerint „Gyurcsány Ferenc egy erőszakos, agresszív karakter volt, (…) bizony ő üvöltözött az emberekkel, s ha az ember meg akarta magát védeni, bizony neki is üvöltözni kellett Gyurcsány Ferenccel”, (…) aki mindig vigyázott arra, hogy a saját homokozójában mindig mindenről tudjon, mindig minden információ birtokában legyen. Ebben a rendszerben elképzelhetetlen, hogy éppen a pályázatokról, amikor arról döntünk egy minisztériumban, hogy ki kap, ki nem kap pénzt, éppen arról a legfontosabbról ne tudna a miniszter”.

Az M1 esti műsorában Zuschlag arról, van-e hasonlóság saját és Simon Gábor ügye között, azt mondta: nem tudja elképzelni, „hogy Simon Gábor gerillaharcos típusként egyedül szedte volna össze a számláján található pénzt. (…) Egy biztos, hogy a rendszer logikáját követve jó pár segítője kellett, hogy legyen, abban, hogy ezt a pénzt össze tudja szedni”.

Szocialista feketepénzek

„Mindenki pontosan tudta, hogy az MSZP finanszírozása megoldhatatlan volt a normál költségvetési forrásokból, Gyurcsány Ferenc is pontosan tudott erről, mint pártelnök.” A volt MSZP-s arról is beszélt, hogy kampányidőben ő maga is járt körbe pénzzel, „kocsiból zacskóba ennyi”. A “dolgokat” szerinte egy kockás füzetben vezették. „Ezek a pénzek kockás füzetbe íródtak, így számon se kérhető senkin, hogy ezek a pénzek mire költődtek, mert amiről nem tudunk, arra nehéz rákérdezni.” Arra a kérdésre, hogy a könyvben leírtak miatt miért nem jelentik fel, közölte: „nyilván azért mert igaz…”.

„Olyan tényekről beszélek, amelyet számtalan tanú alá tud támasztani. Nem konkrétan egy négyszemközti találkozót, hanem egy szisztéma leírását. Például a páncélszekrény kapcsán is biztos lenne egy jó pár ember, aki azt tudná mondani, hogy bizony ott volt az a páncélszekrény.” Zuschlag arra is tudott magyarázatot adni, hogy miért nem a tárgyalóteremben mondta el ezt. „A börtön egy speciális közeg, aki nincs bent, el nem tudja képzelni, hogy a börtönben hogyan működik az ember agya, az ember ilyenkor bezárkózik, kétszer vigyáz arra, hogy mit mond és mit tesz, hiszen bent ül a börtönben, családja kint van, ki van szolgáltatva. Ilyenkor az a legjobb módszer, hogyha az ember csöndben van.”

Utálja az MSZP-t, de nincs benne bosszúvágy

Az M1 reggeli műsorában a műsorvezető azt is felidézte vendégének, hogy ő maga is ott volt több bírósági tárgyaláson, és neki bizony úgy tűnt, hogy sem Mesterházy Attila, sem Gyurcsány Ferenc nem emlékezett semmire, és akkor még mintha Zuschlag is védte volna őket. A volt szocialista ezt egyrészt ismét a bebörtönzéssel magyarázta, majd gyorsan kiderült, hogy megutálta egykori pártját, mert ott nem ismerték el a valódi teljesítményt, ráadásul „Gyurcsány úgy beszélt vele, mint a kutyával”.

Zuschlag ezt követően a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában már arról mesélt, hogy nem a pénz és nem a bosszúvágy miatt született meg a könyv. Kizárólag a hat év börtön alatt felhalmozódott gondolatokat akarta megismertetni az emberekkel. A kérdésre, hogy vannak-e bizonyítékai is az MSZP vezetői ellen azt mondta, hogy szerinte nem a bizonyíték a lényeg, mert ő egy metodikáról mesélt, amit mindenki tudott, mindenki elfogadott. Megismételte, hogy az elmúlt hetekben senki nem jelentette fel, hogy hazudik.

Gyanús neki Welsz halála

A volt képviselő a bírósági periratra hivatkozott arra a kérdésre, hogy valóban Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszter mondta-e meg, hogy egy pályázaton kit kell kihozni győztesnek. Zuschlag szerint ezt nemcsak ő mondta, hanem „rajta kívül sokan”, köztük két helyettes államtitkár is. Szerinte a könyv egy korrajz arról, hogyan látta az MSZP mindennapi működését. Nem célja a vádaskodás, ő így látta egyes emberek viszonyát a szocialista párton belül, a szocialista párthoz.

A nejlonzacskóban átadott kenőpénzek, a kockás füzetben vezetett tartozások a rádióban is előkerültek, ugyanúgy, ahogy újfent a Simon-ügy is. Zuschlagnak nem volt útlevele, szerinte ez csak 2005 után terjedt el, mert a „menekülési technikák mindig ki vannak dolgozva”. A beszélgetés végén szóba került a Simon-ügyben koronatanúnak tartott Welsz Tamás váratlan halála, amiről Zuschlag azt mondta, hogy „gyanús véletlenek mindig vannak. Nem azt mondom, hogy megmérgezte valaki, de nagyon szerencsétlen pillanatban halt meg, mert elmondhatta volna, hogy ki mindenkinek szerzett volna útlevelet”.

Úgy vélte, hogy az ügy még „jó pár szereplőt érinthet, de akkor már nem pénzmosás, hanem vesztegetés lesz a bűntett”. Ha Simon Gábor nem akar hosszasan börtönbe kerülni, együtt kell működnie, az MSZP pedig, tekintettel a kampányidőszakra, nem tehet mást, minthogy mindenkitől és mindentől elhatárolódik, „csak határozott nemekkel tudja minimalizálni a veszteséget” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik