Belföld

Levették a képernyőről a majomkodó Orbánt

Írtunk már korábban erről a videóról, Orbán és Gyurcsány, a két majom. A videó egyszerű képi világgal dolgozik, egyenruhás, tányérsapkás majom rappel egy rakás banán előtt, a dalszöveg pedig Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc mondataiból áll össze.

Ma levelet kaptunk a 4K!-tól, amiben azt írják, hogy „Pokorni Zoltán önkormányzatának helyi televíziója letiltotta a 4K! kampányfilmjét, mert Orbán szavai egy majom szájából hangzanak el.”

A XII. kerületi, önkormányzati fenntartású Hegyvidék televízió minden országgyűlési képviselőjelölt ingyen leadja, a 4K!-ét nem. Ahogy a levélben írják, a televízió az etikai kódexükre hivatkozott, „ugyanis szerintük sérti a miniszterelnököt, hogy a szavai egy majom szájába lettek adva.”

A kisfilmben azonban Gyurcsány szavait is egy majom tolmácsolja, de ez nem számított enyhítő körülménynek. „A 4K! szerint teljesen indokolatlan a kampányfilm letiltása, ugyanis belefér abba a kritikába, amit a közszereplőknek tudniuk kell tolerálni.”

Majd a levél végén hozzáteszik:

„A 4K! a filmért egyedül a majmoktól kész bocsánatot kérni, de erre eddig nem futott be igény.”

A Hegyvidék hallgat

Telefonon kerestük a televízió munkatársait is, erősítsék meg, hogy tényleg le lett tiltva a videó. Több emberrel is beszéltünk, de a válasz mindig az volt, hogy ők nem nyilatkozhatnak. Küldtünk levelet is, arra még nem érkezett reagálás.

Ha valaki Hegyvidék-néző, kérjük, írja meg kommentben, hogy látja-e a kampányfilmet.

UPDATE: Mégsem hallgat a Hegyvidék televízió

Cikkünk megjelenése után visszaírt a tévé. Először is, ők „egy önkormányzattólfüggetlen közösségi műsorszolgáltató”, hiába írta azt a 4K!, hogy „Pokorni Zoltán önkormányzatának helyi televíziója”, ez fontos. De jöjjön a lényeg:

A szerkesztőségben ugyan nagy derültséget keltetta 4K! kampányfilm, a Hegyvidék Média Kft. ügyvezető igazgatójaként saját hatáskörben úgy döntöttem, hogy – miután 2014. március 7-én a 4K! képviselőjelöltje mellett én is aláírtam a XII. kerületben a választási etikai kódexet – a kódex 3. pontjában foglaltak miatt nem tudjuk leközölni a videót.  (A XII. kerületben érvényes választási etikai kódex vonatkozó része: “3.  A választási kampány célja a pártok és jelöltek, továbbá az általuk képviselt értékek, az elérendő célok bemutatása. A felek határozottan rögzítik, hogy tartózkodnak egymás pártjának és jelöltjének lejáratásától, és ilyen céllal harmadik személyeket sem bíznak meg.”)

Tehát nincs 4K!-kampányfilm a XII. kerületi tévében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik