Belföld

Kilenc előadás az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

Hat produkció, összesen kilenc előadás, családi kikapcsolódást kínáló műsor várja nyáron a közönséget a Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik játszóhelyén, Újszegeden.

A nyitó produkciót, Jaroslav Hasek népszerű műve alapján készült vígjátékot, a Svejk, a derék elsőháborús katonát a Szegedi Nemzeti Színházzal koprodukcióban állítja színpadra a fesztivál. A július 25-én és 26-án látható darabot Bodolay Géza rendezi, a címszerepet Sorbán Csaba alakítja, társai pedig a teátrum olyan közönség kedvenc színészei, mint Szilágyi Annamária, Jakab Tamás, Pataki Ferenc, Kárász Zénó és Gömöri Krisztián.

A fesztivál visszatérő partnere a Kecskeméti Katona József Színház. A társulat Ray Cooney Páratlan páros című bohózatával érkezik az újszegedi ligetbe, ahol korábban is nagy sikert arattak.

Augusztus elején a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátékát láthatja a közönség. Bagó Bertalan – aki a Dóm téren 2010-ben az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerét, a Hair című musicalt rendezte – Rideg Sándor Indul a bakterház című komédiáját állítja színpadra. A baktert Gáspár Sándor, a banyát pedig Kubik Anna játssza.

Az újszegedi színpad évek óta egyik legnépszerűbb programja a SzegeDixie gála. A házigazda a Storyville Jazz Band, vendégként pedig a Benkó Dixieland Band koncertezik a fesztiválon.

Az újszegedi színpad műsorán elmaradhatatlan elemként szerepel a néptáncfesztivál gálája, és a nótaest is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik