Belföld

Tépték, firkálták Lázár plakátjait Vásárhelyen

Főleg a hétvégén rongálták a kampányposztereket. Öt embert már tetten is értek.

Városszerte rongálták meg Lázár János választási plakátjait Vásárhelyen. Volt ahol eltépték, máshol összefirkálták, de van ahol az egész tartó táblát kitörték, sőt, lehet, el is vittek párat.

A rendőrség érdeklődésünkre a rongálást megerősítette, bejelentés alapján vizsgálták az ügyet, öt embert, zömmel lakossági bejelentés alapján tetten is értek. Ellenük eljárás indult. Mivel a rongálás nem éri el darabonként az 50 ezres határt, vélhetően csak szabálysértés lesz az ügyekből.

A Fidesz vásárhelyi vezetősége kérdésünkre közölte, jelentették a garázdaságot, a plakátokat pedig pótolják. A körzetben több mint 200 táblát helyeztek ki, melyeket már a 2010-es, valamint a 2006-os kampányban is használtak.

Mint elmondták, számítottak arra, hogy a választási kampány hevében lesznek megrongált plakátok, de kicsinyes és pitiáner tettnek érzik, ha valaki egy plakáton tölti ki dühét és nemtetszését.

Plakátokat 2012 óta villanyoszlopra nem lehet kihelyezni – bár a Kúria éppen most vizsgál egy berettyóújfalui esetet – pedig azon eddig nagyobb biztonságban voltak a politikai hirdetések. Ezeket egyébként a választások után össze kell szedni, azokat a Fidesznél később is felhasználják.

fotók: Bornemissza Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik