Belföld

Mesterházy Szegeden: “El kell törölni a tandíjat!”

Mesterházy Attila Szegeden Botkával Lászlóval végignézte a megújuló partfalat, majd apolgármester, valamint Bátyai Edina és Szabó Sándor képviselőjelöltek társaságában tett egy sétát a városban. Ezek után pedig egy fórumot tartott a Tisza Szállóban.

A várossal való ismerkedés után – ahol megtekinthette az elmúlt évek szegedi beruházásait – rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a miniszterelnök-jelölt a Klauzált téren felállított MSZP-s sátor előtt.

Az oktatást befektetésként kezeljük

Szegeden kitörési pont a kutatás és fejlesztés, mint például a lézerközpont épülése és az egyetem jelenléte. A tandíj miatt viszont csökkentek a felsőoktatásba jelentkezők száma. Ezér el kell törölni a tandíjat. Ebben az évben már – ha mi vagyunk kormányon – akik bekerülnek a felsőoktatási intézményekbe, ők tandíjmentesen kezdhetik meg a tanulmányaikat – mondta Mesterházy Attila.

Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje szerint ez lendületet adhat arra, hogy a tehetséges, ám rosszabb anyagi körülmények közt élők is bejuthassanak olyan szakirányokra, amik divatosnak és kapósnak számítanak. Akár a szegedi, akár az ország bármely egyeteméről legyen szó.

Bérharcra van szükség Magyarországon

250 ezer munkahelyet szeretne teremteni az ellenzék, ha kormányra kerül.

Európai árakhoz európai bérek kellenek az országban. A nettó minimálbért ezért 1,5%-al, nettó 100 ezer forintra fogjuk emelni. Tisztes megélhetés magasabb fizetéssel a cél – jegyezte meg a miniszterelnök-jelölt a rögtönzött sajtótájékoztatón.

Hozzátette: ez arra ad lehetőséget, hogy a családok könnyebben éljenek, mert minden 3. munkavállaló minimálbérrel an bejelentve Magyarországon.

A miniszterelnök álomvilágban él

Magyarországon nem olyan a helyzet, amilyennek Orbán Viktor képzeli és mutatja.

Amiről a miniszterelnök beszél, az a Magyarország nem létezik. Tízből nyolc magyarnak csökkent az életszínvonala és, egy OECD kimutatás alapján, megduplázódott az éhező emberek száma országunkban – tudatta Mesterházy.

Az ellenzék célja az, hogy ne csak kormányváltás legyen, hanem a politika tartalmában is változzon meg.

A választás két fél közt dől el

Mi vagyunk a legnagyobb támogatottsággal rendelkező ellenzéki erő, ezért világos, hogy a választások kimenetele a Fidesz és a kormányváltó erők közt fog eldőlni. Ezért jogos és felelős dolog egy vitát tartani – mondta Mesterházy Attila.

Szegedről is felszólítótta Orbán Viktort, hogy fogadja el a miniszterelnöki vitára való kihívást, mert tapasztalatai szerint, erre az emberek is kíváncsiak és látni akarják majd.

Fórum

A várossal való ismerkedés és a rögtönzött tájékoztató után fórum kezdődött este fél 6-tól a Tisza Szálló nagytermében, amelynek házigazdája Botka László, Szeged polgármestere. A fórumon bemutatkoznak a baloldali kormányváló erők szegedi országgyűlési képviselőjelöltjei: Szabó Sándor és Némethné Bátyai Edina.

A kormányváltásért összefogó erők szegedi fórumának szónoka Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, aki ismerteti a baloldali összefogás választási programját.

A szocialista politikus a Tisza szálló dísztermében rendezett fórumon 600-700 ember előtt is elmondta, bérharcra lenne szükség Magyarországon. Az európai árak mellett európai bérek kellenek, ezért a nettó minimálbért másfélszeresére, 100 ezer forintra kell emelni.

Gyimesi: Mesterházy tájékoztassa a szegedieket a Simon-ügyről

Kiváló alkalomnak nevezte a Fidesz szegedi szervezetének vezetője az MSZP elnökének helyi fórumát arra, hogy tájékoztassa a lakosságot, mit tud Simon Gábor volt szocialista elnökhelyettes Bécsben tartott 240 millió forintjáról.

Gyimesi László keddi sajtótájékoztatóján elmondta: úgy gondolják, hogy egy pártvezetőtől elvárható, tudja, mit művel közvetlen helyettese és bizalmasa.

Az ügy különös érdekességének nevezte, hogy Simon Gábor Szeged polgármesterének, Botka Lászlónak adta át az MSZP választmányi elnöki pozícióját néhány éve.

Vajon annak a bizonyos széfnek is átadta-e a kulcsát Szeged MSZP-s polgármesterének, amelyből „az MSZP sötét ügyeit szokták intézni”? – tette fel a kérdést a fideszes politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik