Belföld

Útlezárások az ünnepen

Több megyei nagyvárosban is forgalomkorlátozások lesznek a március 15-ei rendezvények miatt.

Ideiglenes útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani megyeszerte a március 15-ei megemlékezések miatt – tájékoztatta a Vásárhely24-et a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szeged

A megyeszékhelyen a Városházánál és Szentmihálytelken változik a forgalmi rend. Péntek este hattól szombat délelőtt tizenegyig a Kiss Ernő utcától a Sóhajok hídjáig parkolási tilalmat rendelnek el. Ugyanitt, a Kiss Ernő utca és a Károlyi utca közötti szakaszon, március 15-e délelőttjén, fél tizenegy és tizenegy óra között útlezárás lesz érvényben. Tíztől tizenegyig a Kapisztrán utca melletti szervizúton sem lehet majd közlekedni.

Hódmezővásárhely

Szombaton, Vásárhelyen valamivel több mint egy órára lezárják a 47-es főút Deák Ferenc utca és a Bagolyvár körforgalom közötti szakaszát. Negyed tíz és fél tizenegy között kell kerülniük az autósoknak.

Makó

Makón, a Megyeház utca-Széchenyi tér-Úri utca-Hunyadi utca kereszteződésében lévő körforgalom lesz lezárva az autósok elől. A forgalomkorlátozás 10 óra 45 és 12 óra 15 között lesz érvényben.

A 43-as főút forgalmát a Szegedi utcáról átterelik a Szent János térnél a Kálvin utcára, onnan a Batthyányi utcára, majd az Erdei Ferenc térnél vissza az Aradi utcára.

Tömörkény és Csongrád

Tömörkényen péntek délután háromnegyed kettő és fél három között a Petőfi Sándor és a Kossuth utca közötti szakaszon félpályán engedik majd a forgalmat. Csongrádon március 15-én a Fő utcát zárják le két órára a Csemegi Károly utcától egészen a Zöldkert utcáig. Az utat negyed tizenkettőkor vehetik majd újra birtokba az arra közlekedők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik