Belföld

Scheiring: Orbán utasította Matolcsyt, hogy szivárogtasson?

A baloldali összefogás szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek tisztáznia kell, tudott-e arról, hogy Matolcsy György 2011 novemberében "bennfentes információkat szivárogtatott ki" a Goldman Sachs bankárainak, illetve hogy utasította-e erre az akkori gazdasági minisztert.

Scheiring Gábor, a Párbeszéd Magyarországért politikusa pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: Matolcsy György és “bűntársai” bennfentes, szigorúan bizalmas információkat szivárogtattak ki bankároknak, jogosulatlan előnyhöz juttatva egy szűk kört. Véleménye szerint a 2011. november 17-ei kereskedési adatok alátámasztják a Matolcsy György egykori kabinetfőnökének könyvében szereplő, erről szóló információkat.

Wiedermann Helga, Matolcsy György egykori kabinetfőnöke Sakk és póker című könyvében azt írta, hogy Matolcsy 2011. november 17-én együtt ebédelt a Goldman Sachs bankáraival, és az ebéden “csak úgy mellékesen megjegyezte”, hogy Magyarország aznap délelőtt felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Scheiring Gábor szerint Wiedermann Helga állítását az is hitelesíti, hogy Orbán Viktor a könyvről azt mondta: nem kalandregény.

A PM politikusa közölte: Matolcsy Györgynek le kell mondania a jegybank éléről, ez azonban nem elég. A kormányfőnek válaszolnia kell, tudott-e arról, hogy Matolcsy György “mire készül”, illetve adott-e utasítást miniszterének arra, hogy szivárogtassa ki a bizalmas információkat – jelentette ki.

Scheiring Gábor feltette a kérdést, más kormánytagok rendelkeztek-e információval arról, hogy Magyarország az IMF-hez fordul, és szereztek-e hasznot ebből. Arra is rákérdezett, hogy Szijjártó Péter miniszterelnökségi államtitkár “hirtelen vagyonosodása” összefügg-e ezzel. A politikus azt mondta, ha a baloldali összefogás győz a választáson, kivizsgálják az esetet.

Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes arról beszélt, bebizonyosodott Matolcsy György alkalmatlansága, csak az a kérdés, “bűnös tudatlanság vagy tudatos bűnösség” volt részéről a kiszivárogtatás.

A szocialista politikus azt mondta: Matolcsy György felel a gyenge forintárfolyamért, a forint megerősödése érdekében pedig kormányváltásra van szükség, hogy ne legyen kitéve “felelőtlen emberek tudatlan megjegyzéseinek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik