Belföld

Foltos csöppség született Szegeden

Egyelőre rejtély, milyen nemű, pedig már egy hónapos. DNS-vizsgálattal fogják kideríteni az igazságot.

A Szegedi Vadaspark hiénái már két almot is sikeresen felneveltek. 2010 óta azonban kis szünet állt be, fogamzásgátlással igyekeztek megakadályozni, hogy túl sűrűn, minden évben szülessenek kicsik – mondta el Veprik Róbert igazgató. Ennek oka az, hogy az utódok elhelyezése az európai törzskönyvi program segítségével sem egyszerű, és azt is próbálták elkerülni, hogy a csapat túl nagy létszámú legyen, ez ugyanis az agresszió növekedését is maga után vonja.

Azt, hogy az apróság milyen nemű, egyelőre nem tudni. A hiénáknál ugyanis az az érdekes helyzet, hogy a nőstényeknek is van pénisznek látszó szervük. A Szegedi Vadaspark új lakójának nemét DNS-vizsgálattal fogják majd megállapítani egy holland laborban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik