Belföld

Lapátra tették a Kuruc.info tulajdonosát

Mikor a Kaliforniában élő Varga Béláról megtudta a dzsesszzenekara, hogy ő áll a Kuruc.info mögött, repülnie kellett – írja a hvg.hu.

A zenekar vezetőjét, Bruce Olivert és zenekarát sokként érte a hír, hogy zongoristájuk a Kuruc.info tulajdonosa – derül ki a hvg.hu cikkéből. A zenekar tagjai megbeszélték az ügyet, és úgy döntöttek, hogy megszüntetik Varga tagságát, sőt a kapcsolatot is megszakítják vele. “A helyzet nagyon kínos, de eddig csak mint zenészt ismertük Vargát” – fogalmazott Oliver, ahogyan az a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) nevű zsidószervezet honlapján is olvasható.

Varga a kalifolniai Healdsburgben él, borászattal is foglalkozik. A rendszerváltás idején költözött az USA-ba. Dzsesszzongoristaként nagy sikereket ért el, de a mostani ügy törést okozhat a karrierjében. A TEV szerint Varga San Franciscóban polgári kört szervezett, és a nyíltan antifasiszta emberekkel szemben gyakran él a telefonos gyalázkodás eszközével.

Az Egyesült Államok hatóságai arra hivatkozva hagyják működni a szélsőségesen uszító szájtot, hogy megszüntetése súlyosan megsértené a szólás- és véleményszabadság alapjogát. Csak abban az esetben lépnének fel ellene, ha a gyűlöletkeltés közvetlen és azonnali veszélyt jelentene valakire nézve.

„Ezt a zsido f*szkalapot, a tarsasagaval egyutt, ugy megveretem, hogy…”

A folytatást egy peranyag bizonyítékaival együtt olvashatja az, akinek van ilyenhez gusztusa. Kurucinfós kommentekről van szó 12 oldalon át – sajnos tudjuk, milyen ereje van pár pszichésen problémás ember netes hozzászólásának, melyek a hétköznapi, legolvasottabb portálokat sem kerülik el. Hát még az olyan neonáci oldalakat, mint a kuruc.info.

A fenti idézet azonban Vargától van, aki saját néven osztja az észnek tán nem nevezhető véleményét (ami így első olvasásra azonnali veszélyt jelent X-re vagy Y-ra, de ezt az amerikai jogtudósoknak kell eldönteni). Így nem csoda, ha zenésztársai kirúgták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.