Belföld

Volt minisztérium miatt nem tisztult Buda levegője

A napokban megkezdődhet a volt ipari minisztériumi épületének bontása, ami a szélcsatorna útjában áll.

A Margit körúti volt ipari minisztérium épületének bontásának támogatásáról a kormány már korábban döntött. Ezt 1971-ben abba a szélcsatornába építettek, amely a Duna felé kitisztítaná Buda egyik legforgalmasabb körzetének a levegőjét –  mondta el a Kossuth rádió Krónika című műsorának Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A melegpörgető még marad

A Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft., amely a bontást és az építési munkálatokat szervezi, hétfőn megkötötte a kivitelezővel a bontási szerződést, így elkezdődhet a terület rehabilitációja.

Csütörtökön elkezdődik a terület átadás, és az épület bontása. A négyből egyelőre két létesítményt, a gazdasági minisztérium volt épületét és a Kis Rókus utcai irodai szárny épületét bontják le. Azért ezzel a két épülettel kezdik, mert a volt gyári csarnok és az úgynevezett melegpörgető épületének hasznosítására ugyan sok jó megoldás érkezett a Széllkapu ötletpályázatra, azonban az építészek ezekről még nem döntöttek.

“Az építész tervpályázatot nem akaratuk azzal befolyásolni, hogy ennek a két épületnek is megkezdődik a bontása, majd az építészek eldöntik, hogy a hosszú távú hasznosítása a területnek ezekkel az épületekkel vagy ezek nélkül valósítható-e meg” – fogalmazott Varga Mihály.

200 pályázat érkezett

A bontásra a kormány biztosítja a szükséges forrásokat. A bontási munkák várhatóan a nyárra befejeződnek, a villamos közlekedés a területen addig is zavartalan lesz – ígérte a miniszter.

A Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. 2014. januárjában írt ki ötletpályázatot a Margit körút, Kis Rókus utca, Fény utca és a Mammut II. bevásárlóközpont által határolt terület rehabilitációjára. A lebontás előtt álló épület helyén létesítendő közpark funkcióira vonatkozó elképzeléseit bárki beküldhette, a civilek és az építészek külön kategóriában versenyeztek.

A kiírásra több mint 200 pályamű érkezett a február 24-i határidőig, amelyből 23-at díjazott a zsűri. Incze Zsolt, a Millenáris park vezetője a díjátadón úgy fogalmazott: “a legjobb pályázatokból összeállított lehető legszélesebb merítést próbáljuk továbbgondolásra javasolni a későbbi építészeti tervpályázat kiírásakor” – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik