Belföld

Rogán szerint volt cinkosa Simon Gábornak

A Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar emberek, illetve a Fidesz országgyűlési képviselői mélységesen fel vannak háborodva, magyarázatot követelnek és minden részletet tudni akarnak Simon Gábor volt MSZP-alelnök ügyében.

Rogán Antal kedden Budapesten sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Simon Gábor ügyében megbukott a magányos elkövető teóriája, nehéz ugyanis elképzelni, hogy a volt politikus a terhére rótt bűncselekményeket cinkosok nélkül követte el.

A frakcióvezető a magyar demokrácia történetében példátlan bűncselekmény-sorozatnak nevezte a történteket. Azt mondta, nehéz elhinni, hogy az MSZP volt elnökhelyettese által elkövetett bűncselekményekről az MSZP vagy a baloldal vezetői ne szereztek volna korábban tudomást.

Rogán Antal szerint Mesterházy Attila MSZP-elnöknek, Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM vezetőjének és Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek meg kell szólalnia, az embereknek tudniuk kell, hogy a baloldali politikusok mióta és mit tudnak a Simon Gábor által elkövetett bűncselekményekről. Amennyiben az MSZP, a baloldal vezetői részéről továbbra is hallgatás a válasz, akkor azt kell feltételeznünk, hogy valahol a cinkosok között vannak – fogalmazott.

A fideszes politikus azt is sürgette, hogy a baloldali képviselők térjenek vissza az Országgyűlés mentelmi bizottságába, amely vizsgálja a Simon-ügyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik