Belföld

39 hajléktalant állítottak elő Budapesten

Főleg az V. kerületben kellett intézkedniük a rendőröknek.

Eddig 39 embert állítottak elő a rendőrök Budapesten azon rendelet alapján, amely szerint jogellenes az életvitelszerű tartózkodás egyes közterületeken – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden az MTI megkeresésére.

A BRFK munkatársai 390 embert szólították fel a közterület elhagyására, 39-et pedig előállítottak életvitelszerűen közterületen történő tartózkodás miatt a kijelölt kormányhivatal épületébe.

Közölték, hogy főként a főváros V. kerületében intézkedtek.

A BRFK január 15-én arról tájékoztatott, hogy addig 13 hajléktalant állítottak elő emiatt, vagyis ez a szám két hónap alatt, március 10-ére 26-tal nőt.


Fotó: MTI

Tavaly december 3-án lépett hatályba a Fővárosi Közgyűlés november 14-én elfogadott rendelete, amely jogellenesnek minősítette az életvitelszerű tartózkodást egyes közterületeken. A türelmi idő december 31-én járt le.

A rendelet értelmében jogellenes az életvitelszerű tartózkodás a világörökségi területeken, a megállókban, az állomásokon, az utasvárókban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Népligetben. Ugyancsak tiltott terület 29 kiemelt aluljáró és a bejárataiktól számított 50 méteres körzet. Ezek között vannak egyebek mellett a metróaluljárók, az Ajtósi Dürer sor, a Bocskai út-Fehérvári út, a Flórián tér, a Goldmann György tér, a Margit híd budai hídfő, a Móricz Zsigmond körtér aluljárói, több Váci úti kereszteződés aluljárója, valamint a Ferdinánd híd alatti és a Podmaniczky út-Bulcsú utcai gyalogos-aluljáró.

A tilalom kiterjed a játszóterekre, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási intézményekre és a köztemetőkre, valamint 100 méteres körzetükre. A dokumentumban szerepelnek továbbá a hidak és a felüljárók, valamint a lépcsőik.

A rendelet felsorol kerületi tulajdonú közterületeket is, amelyekről a kerületi testületek döntöttek, és a törvény erejénél fogva részei a jogszabálynak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik