Belföld

Orbán és Gyurcsány is pocakot növesztett – Retro fotók 2006-ból

Visszamentünk az időben, amikor még Schmitt és Áder is a Fidesznek kampányolt, és amikor még Dávid Ibolya tényező volt. Megnéztük a Kuncze-Fodor duót, és a Szijjártó-Rogán párost is. Rajtuk annyira nem hagyott nyomot az elmúlt nyolc év.

A 2010-2014 közötti időszakban annyit hallottuk, hogy “elmúlt nyolc év”, hogy úgy döntöttünk, mi is elmúltnyolcévezünk egy kicsit – de nem úgy. Ahelyett, hogy a szocialistákat szidnánk, inkább megnézzük, hogy mi volt nyolc évvel ezelőtt, kikkel kampányolt a bal és a jobb, és kin, mennyit fogott az idő.

Ami nem változott: Orbán Viktor még mindig a Fidesz élén, egyedüliként azok közül, akikkel 2006-ban meg kellett mérkőznie. Így nézett ki 8 éve a jelenlegi miniszterelnök, aki akkor még az “Otthon, család, munka” szlogennel kampányolt, és akinek akkor még a pocakja is kisebb volt.

A főszereplők sem változtak túl sokat: a háttérben Orbán mögött Matolcsy György, Balog Zoltán és Navracsics Tibor. A felnyírt hajú embert nem sikerült beazonosítanunk.

Szijjártó Péter és Rogán Antal is a kampány része volt. Szijjártó akkor még Fidelitas-elnök volt, ma már államtitkár.

Deutsch Tamás, Semjén Zsolt és Orbán Viktor.

Együtt a nagy csapat.

Akkoriban még Schmitt Pál és Áder János is a Fidesznek kampányolt. Azóta mindketten megkapták a köztársasági elnöki posztot.

Orbán Viktor most:

Ám nemcsak a Fidesz környékén volt kevés változás, a baloldalon is jórészt ugyanazok az arcok tűnnek fel, mint nyolc évvel ezelőtt. Csak a pártjuk változott.

A lent látható Kóka János mindenesetre már kiesett a pikszisből, és Orbánhoz hasonlóan Gyurcsány is kevésbé volt pocakos. Mesterházy Attiláról egyébként egyetlen kampányolós fotót sem találtunk, akkoriban ezek szerint  még nem volt tényező. Bezzeg Gyurcsány Ferenc, aki 2006-ban a baloldal miniszterelnök-jelöltje volt.

Gyurcsány Ferenc most:

És nem lenne teljes képgalériánk Dávid Ibolya nélkül, aki 2006-ban miniszterelnök-jelölt volt, ma már viszont csak a büntetőügyével vesz részt a kampányban. Íme, egy igazán különleges fotó az egykori politikusasszonyról:

A képeket az MTI fotóarchívumából gyűjtöttük össze, köszönet értük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik