Belföld

10 év alatt 4 sávosra bővül a 47-es Debrecenig

Lázár János erről Vásárhelyen, az újvárosi olvasókörben beszélt.

Vasárnap is fórumokat tartott a miniszterelnökséget vezető államtitkár, mivel mint elmondta, hétfőn reggel 8-tól már Orbán Viktorral indulnak 3 napos kampánykörútra.

Az olvasókörben arról is beszélt, a város semmi jóra nem számíthat egy baloldali győzelem esetén, ismét másodrangú polgárok lennének az itt élők. 2010 és 2014 között Vásárhely minden beadott pályázata nyert, de a civil szervezetek és a cégek is nagy számban kerültek pozitív elbírálás alá. Maga az olvasókör is sikeresen pályázott rendezvényekre, épületeire.

Úgy érzi bizonyított az elmúlt években. Kettős házasságban él 2002 óta, felesége előtt minden nap meg kell küzdenie a bizalomért, míg a választól előtt elég csak négy évente – tette hozzá tréfásan.

A város fejlődését senki sem vonja kétségbe, emelte ki Lázár János. Egyetlen ellenzéki jelölttől nem olvasott egyetlen olyan nyilatkozatot sem, nem született egy olyan cikk sem, ami ezt kétségbe vonná. A választási esélyekről szólva hangsúlyozta, a kormánypártnak van egy erős bázisa, van valamekkora az ellenzéknek, és van pár még bizonytalan szavazó, de nagyon sokan vannak olyanok, akik sohasem fognak a “szovjetekre” szavazni.

Tervezik bővíteni a vásárhelyi ipari parkot, mivel többen is érdeklődtek ennek lehetőségéről. A már ott lévő cégek is fejlesztenének, de van számos új, ide települő érdeklődő is.

A város környéki állami földeket sikeresen kiosztották a Hód-Mezőgazda Zrt-től, de van még 800-1000 hektár a használatukban, amit szintén hamarosan pályázatra írnak ki. Emellett a közlekedés fejlesztésről is beszélt Lázár. Az elkerülő út megépítése után, a következő 10 évben 4 sávos út épül a 47-es nyomvonalán Debrecenig. Ez mindenképpen Vásárhelytől kezdődik majd.

A fórumon a lakosság is aktív volt. Gombkötő úr, arra szólította fel Lázárt, azonnal “le kell állítani” az EDF- Démászt mivel nullás fogyasztásra 70 ezres számlát küldtek neki és kikapcsolással fenyegetnek.

Az újváros fórumok fő szószólója Dégi István ezúttal többoldalas kérdéscsokorral érkezett, amit nem olvasott fel maradéktalanul, mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére. Az elszámoltatással kapcsolatban azt kifogásolta, tábornokok milliárdos sikkasztás után is boldogan élik életüket. A gazdaság felvirágoztatására pedig javaslatot is tett. Jó barátja a börtönből most szabaduló Stadler József, akinek a segítségével hat hónap alatt rendbe lehetne tenni az országot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik