Belföld

Teljesen felújítják a vásárhelyi rendőrséget

Erről Lázár János államtitkár beszélt egy susáni fórumon.

Erre hétre besűrítette kampányfórumait a Fidesz-KDNP jelöltje, mert mint elmondta, jövő héten három napon keresztül Orbán Viktorral kampányol az országban.

Susánban az is elhangzott, idén a városrészi nap május 24-én, tehát egy nappal az Európai Parlamenti választás előtt lesz, valamint hogy pihenőpark épül a volt állatpiac helyén, mely a városrész közösségi tere is lesz.

Lázár János visszaemlékezett, 2010-ben ebben a városrészben azt kérték, ha nyomasztóvá válik Hódmezővásárhely adóssága, tegyen valamit. Most elmondta, ennek megfeleltek, március 1-re 0 forintra apadt Vásárhely 22 milliárdos adóssága.

Arra is figyelmeztetett, felelősséggel kell dönteni április 6-án azért is mert Csillag István egykori gazdasági miniszter régi vásárhelyi látogatásán elszólta magát, a várost azért nem támogatta a kormány, mert itt soha nem nyert az MSZP és az SZDSZ.

Az 1500-ra csökkent munkanélküli állományról elmondta, 2018-ra ez is megoldódik, nem lesz munkanélküli, de ehhez a szakképzést és a munkaerő piaci kínálatot is rendbe kell tenni.

A fórumon arról is beszámolt, egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel, és hamarosan teljesen felújítják a vásárhelyi rendőrség épületét, ha már a legbiztonságosabb megyei jogú város maradt Hódmezővásárhely.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik