Belföld

Pályázni lehet a gönyűi kikötő parcelláira

Befektetőbarát, letelepedést ösztönző pályázatot írt ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Győr-Gönyű Kikötő egyes területeire.

Emlékeztetnek arra: a kormány 2012-ban kiemelt üggyé nyilvánította a Győr-Gönyű Országos Kikötő fejlesztését, a múlt hónapban pedig döntött arról, hogy kötelezettséget vállal az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítésére.

A nemzeti fejlesztési miniszter kapott felhatalmazást arra, hogy az állami beruházásra vonatkozó kötelezettségvállalást a betelepülés elősegítése érdekében megtegye.

A tájékoztatás szerint a tárcavezető március 4-én  nyilatkozatban vállalta, hogy amennyiben a pályázat sikeresen zárul és a földhasználati szerződést megkötik, a kormány európai uniós, illetve hazai pénzügyi forrásból gondoskodik arról, hogy a vállalt állami infrastruktúra a jövő év végéig kiépüljön.

A kikötő egyes parcelláinak földhasználati jogára kiírt pályázat kiírása az MNV Zrt. weboldalán is elérhető.

Az MNV közleményében rámutat: az állami támogatással megvalósuló tervezett beruházás elősegítheti a befektetői érdeklődést, valamint a jelentős ipari és logisztikai külföldi vállalatok további megjelenését a térségben és a kikötőben. A betelepülő cégek tevékenysége továbbá növelheti a hazai adóbevételeket, az olcsó vízi szállítás pedig a Magyarországon előállított termékek versenyképességét fogja segítheti.

A nemzeti fejlesztési miniszter tavaly október elején, egy győri fórumon beszélt arról, hogy újabb pályázatot írnak ki a Győr-Gönyű kikötőhöz kapcsolódó iparterület szabad parcelláinak hasznosítására.

Németh Lászlóné szerint több külföldi érdeklődő is megfordult a kikötőben, ennek nyomán vált szükségessé a bérleti és a földhasználati feltételrendszer ismételt meghatározása. Pintér Ákos, a Győr-Gönyű Kikötő Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére akkor közölte: mintegy 20 hektárt már használnak, de még kétszer ekkora szabad terület áll rendelkezésre a létesítményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik