Belföld

Őszöd: nem manipulálták a jelentést

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki ülésén megállapították: nem manipulálták az Alkotmányvédelmi Hivatal által nyilvánosságra hozott, az őszödi beszéddel kapcsolatos végső jelentést.

Erről számolt be a zárt ülés után újságíróknak Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke és Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja is.

Molnár Zsolt hozzátette: azt nem tudni, hogy bármilyen későbbi irat vagy jelentés készülhetett-e. Ennek nyomát, a rendelkezésre álló iratok alapján nem lehetett fellelni. Elmondta továbbá, hogy a bizottság tagjainak két hét áll rendelkezésére, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal épületében az üggyel kapcsolatos iratokat áttanulmányozzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik