Belföld

Megnyílt Molnár C. Pál kiállítása – Videó

molnar-c(960x640).jpg (molnár c. pál, )
molnar-c(960x640).jpg (molnár c. pál, )

A művész hagyatékából a profán és vallásos témájú képekből válogatták a kamarakiállítást, amely a mester témában, stílusban, technikai megoldásokban változatos művészetét mutatja be.

Jászol és kereszt címmel Molnár C. Pál festőművész emlékkiállítása nyílt meg a székesfehérvári Szent István Művelődési Ház Szent Korona Galériájában.

Spányi Antal megyéspüspök a megnyitón elmondta: „Molnár C. Pál hosszú utat járt meg, amíg művészete kiteljesedett, sok mindent látott, tapasztalt, sok mindenen ment keresztül. Művészete sajátos módon tanúságtétel is, képein keresztül eljut hozzánk az üzenet: több harmónia és szépség kell az életünkben, amely a világot is szebbé teheti.”

Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott a szervezőknek a székesfehérvári kiállításért: „Ennek a városnak nagy értéke, hogy a Molnár C. Pált is tagjai közt tudó római iskolához szoros kapcsolat fűzi. Alkotói komoly szerepet játszottak az 1938-as Szent István-év méltó művészi megjelenítésében. Fontos, hogy Székesfehérvár ismerje és értse saját történelmét, vállalja saját értékeit.”

Smohay András művészettörténész, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója a művekből sugárzó életigenlésről, játékosságról és könnyed szellemiségről szólt a tárlatnyitón.

A kiállítás megnyitóján részt vett a művész unokája Csillag Péter és felesége Éva, akik ma is odaadóan gondozzák a mester szellemi örökségét, múzeummá alakított Gellért-hegyi házában. A műterem-múzeumban számos epizód megidéződik a festőművész múltjából, nagy szeretettel tálalva a kísérletező festő széles és gazdag életművét.

A tárlat április 11-ig tekinthető meg a Szent Korona Galériában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik