Belföld

Felszólította Moszkvát Budapest

A Külügyminisztériumba kérették az orosz nagykövetet.Német Zsolt, külügyi államtitkár hangsúlyozta: Magyarország kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, és Oroszország lépéseit a nemzetközi joggal ellentétesnek tartja.

Németh Zsolt külügyi államtitkár kedden hivatalába kérette Alekszandr Tolkacs budapesti orosz nagykövetet, és a kormány nevében felszólította az orosz felet, tegyen eleget a vonatkozó nemzetközi egyezményekben foglaltaknak, és egységei térjenek vissza a krími orosz bázisok határain belülre – tudatta a Külügyminisztérium közleményben az MTI-vel.

Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, és Oroszország lépéseit a nemzetközi joggal ellentétesnek tartja.

Magyarország minden esetben a békés, erőszakmentes megoldást tartja elfogadhatónak – mondta Németh Zsolt -, ezért határozottan szorgalmazza, hogy a krími konfliktus rendezéséért haladéktalanul kezdődjenek tárgyalások minden érintett fél bevonásával.

Kísért 56, 68 és 81

A visegrádi országok keddi közös miniszterelnöki nyilatkozatának főbb elemeit ismertetve az államtitkár azt mondta: az események ezen országokat 1956-os, 1968-as és 1981-es történelmi tapasztalataikra emlékeztetik.

A visegrádi országok – Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország – kormányfői a nyilatkozatban elítélték és “súlyos eszkalációnak” nevezték, hogy az orosz parlament – az ukrán kormány akaratával szemben – felhatalmazást adott az orosz fegyveres erők bevetésére Ukrajna területén. Úgy értékelték, hogy mindez fenyegeti Ukrajna területi integritását és szuverenitását, és felszólítottak a kialakult feszültség párbeszéd útján történő enyhítésére, összhangban az 1994-es budapesti memorandumban foglaltakkal.

A budapesti memorandumot Ukrajna, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország írta alá. A dokumentumban a felek vállalták Ukrajna biztonságának szavatolását, és kötelezték magukat arra, hogy tartózkodnak az erő alkalmazásától az országgal szemben, illetve a gazdasági nyomásgyakorlástól – cserébe azért, hogy Ukrajna átadja a területén lévő atomfegyvereket Oroszországnak.

Megszólalt Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi, Moszkva környéki rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: nincs szükség az orosz fegyveres erők ukrajnai bevetésére, de annak lehetőségét Oroszország továbbra is fenntartja.

Putyin először szólalt meg azóta, hogy a múlt szombaton a parlament felsőháza felhatalmazta arra: “az orosz honfitársak védelmében, a rendkívüli ukrajnai társadalmi-politikai helyzet stabilizálásáig” orosz fegyveres erőket vethessen be Ukrajna területén.

Bővebben itt>>>

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik