Belföld

Hamarosan eltűnhetnek a nagyszülők

Túl sokáig várnak a nők a szüléssel, ezért egyre többen maradhatnak gyerek nélkül, ráadásul a hagyományos nagyszülői szerepek is elveszhetnek - írja az Index.

A ’70-es évektől napjainkig negyvenszeresére növekedett a 40 éves vagy idősebb első gyerekes anyák aránya. A trend a nőgyógyászokat, meddőségi szakembereket és a demográfusokat is aggasztja, mert a termékenységi idő nem hosszabbodik folyamatosan úgy, mint a várható élettartam – írja az Index. A soha nem látott gyermektelenségi arány azt is mutatja, hogy sokan maradnak gyerek nélkül pusztán azért, mert túl sokáig vártak.

Dr. Forgács Vince, a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó Forgács Intézet igazgatója úgy fogalmazott, hogy a petesejtek minősége 40 éves kor fölött már rohamosan romlik, a sejtek 50-70 százalékapedig  kromoszómahibás. Így egy 43 éves nőnek például matematikailag mintegy 10-12 lombikkezelésre van szüksége egy sikeres, saját petesejtes terhességhez. A szakember azért hozzátette, hogy egy 42 éves kismama is lehet ugyanolyan fitt és egészséges, mint egy tíz évvel fiatalabb nő, hiszen ami a teherbe esésnél igazán számít, az a nők biológiai kora, vagyis bizonyos hormonok szintje és a petesejtek minősége.


Fotó: Thinkstock

Ugyanakkor nincs értékválság Pongrácz Tiborné, a KSH Demográfiai Intézetének igazgató-helyettese szerint, aki egy 2009-es kutatásra hivatkozva azt mondta, a nők 70 százaléka szerint nem lehetnek boldogok gyerek nélkül, illetve alapvetően gyerekszerető nép vagyunk.

A demográfus szerint viszont azért is probléma, hogy egyre idősebb korukban szülnek először a nők, mert így a hagyományos nagyszülői szerepek eltűnhetnek, hiszen ha egy nő 40 évesen szül, és aztán a lánya is így tesz, akkor az illető 80 évesen lesz vagy inkább lenne nagymama.

Igaz, hogy a 35 év feletti nők terhességénél gyakoribbak az olyan fejlődési rendellenességek, mint például a Down-kór, de ezek ma már korszerű szűrővizsgálatokkal mind kiszűrhetők Csermely Gyula nőgyógyász szerint. Az orvos hangsúlyozta, hogy minden, amivel a 35 év feletti szüléssel kapcsolatban riogatnak, igaz, de ezzel együtt teljesen vállalható dolog ennyi idősen szülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik