Belföld

Nekimennek a politikának a bohócok

A bulvárlap a CÖF-kampány kapcsán arról kérdezte a hivatásos bohócok képviselőjét, mit szólnak hozzá, hogy gyerekek nevettetőiből lassan démonizált alakok lesznek.  Az I. Magyar Bohóc Egyesület elnökhelyettese azt mondta: neki nem tetszik, hogy a kampány főszereplői lettek, ő már akkor kiakadt, amikor elindult a bohócforradalom. (Mint ismert néhány éve bohócnak maszkírozva tüntettek a korkedvezményes nyugdíjak tervezett megvonása ellen a rendvédelmi szakszervezetek. – a szerk.) Galériánk itt!


Választási plakát a VII. kerületben, Budapesten
Fotó: Kummer János

Rajnai László azt mondta, ha ő nem szaladgál rendőregyenruhában, akkor elvárható, hogy a rendőr se bohócorral parádézzon. „Mindenki maradjon a saját egyenruhájánál! Ezek ugyanis védjegynek számítanak. Ugyanez vonatkozik a plakátokra is. Békén kellene hagyni minket. Ez a bohóctréfa már eléggé lefutott – tette hozzá.

CÖF: Bohóc tanár úr leckét ad

A Civil Összefogás Fórum elnöke korábban azt mondta, hogy a plakáton „bohóc tanár úr mosolyogva üdvözli álruhás társait, akik nap mint nap tőle vesznek leckét, és elmondhatjuk, hogy nagyon jó tanulók: bohóckodásból már kitűnőre vizsgáztak, ők 2010-ben a választópolgárok által kifüstölt paraziták, élükön a főbohóccal, Gyurcsány Ferenccel”.

Fricz Tamás, a CÖF másik alapítója a plakát üzenetének azt nevezte, hogy az „álbaloldali politikusok bohócot csinálnak önmagukból, a politikából, bohóckodnak, és nem veszik komolyan az állampolgárokat”.

Más oldalról persze a plakát azt is üzenheti, hogy már a nevetés sem érdemel több esélyt, aminél nincs szomorúbb.

Nem véletlenül idézi honlapján az I. Magyar Bohóc Egyesület a világhírű bohócot, David Lariblét.

„Bohócosdit játszani és bohócnak lenni két különböző dolog. Bárki felvehet egy zöld parókát, kisminkelheti magát, magára ölthet valami vicces ruhát… talán ezzel meg is nevettet… de bohócnak lenni TÖBB! Én is felvehetnék egy fehér köpenyt, sztetoszkópot, tökéletesen úgy néznék ki, mint egy doktor. Viszont ha megbetegszel, és arra kérsz, gyógyítsalak meg… Óriási gondban lennénk! Játszhatom a doktort… de soha nem leszek AZ! Ugyanez a helyzet a bohóckodással is! Bárki beöltözhet bohócnak… ez rendben van! De amikor a pillanat azt hozza, hogy meg kell gyógyítania egy lelket… Óriási ZŰRBEN LESZ…”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik