Belföld

Hoffmann Szegeden: Lesz idő a portfólió feltöltésére

Várhatóan november 30-ra módosítják a pedagógus II. minősítésre beadható pályázatok határidejét - jelentette ki Szegeden Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.

Pályázatot azok a szakvizsgával rendelkező pedagógusok adhatnak be, akik legalább nyolc év szakmai gyakorlattal rendelkeznek – mondta a politikus a Szegedi Zrínyi Ilona általános iskolában tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a harminc évnél régebben a pályán lévő pedagógusok szakvizsga nélkül is jelentkezhetnek.

A sikerrel pályázó tanárok a 2016-os tanévtől kapják meg a magasabb besorolással járó bért. Az államtitkár tudatta: a jelenleg érvényben lévő március 31-i jelentkezési határidőt várhatóan november 30-ra módosítják.

Az idén 25 ezer szakvizsgával rendelkező, és legalább 14 esztendeje a pályán lévő pedagógus vehet részt a minősítésben. Közülük már több mint 11 ezren elkezdték a portfóliójuk feltöltést – mondta a politikus.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, egy szó sem igaz abból, hogy a pedagógusoknak több száz oldalas dokumentációt kell felvinniük az elektronikus rendszerre. A pályázóknak önéletrajzot, óravázlatokat, az általuk tanított osztály vagy csoport bemutatását és más szakmai anyagokat kell készíteniük.

Azok a tanárok, akik ezt április 30-ig megteszik és megfelelnek a kritériumoknak, a következő tanévben már a pedagógus II. kategóriában folytathatják a munkát – közölte az államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik