Belföld

Őszödi beszéd: ultimátum Orbánnak

Kerék-Bárczy Szabolcs tíz, az őszödi beszéd kiszivárgásához kapcsolódó kérdést juttat el a Fidesz vezetőinek, Orbán Viktorhoz, Kövér Lászlóhoz, Kósa Lajoshoz, Navracsics Tiborhoz, Nyitray Andráshoz, Pokorni Zoltánhoz, Rogán Antalhoz, Szijjártó Péterhez, Kubatov Gáborhoz, Varga Mihályhoz. A DK elnökségi tagja (a képen) azt mondta, beigazolódni látszik a gyanú, hogy Orbán Viktor és társai 2006. szeptember 17-e előtt ismerték a hangfelvételt, ezért választ vár arra, hogy mikor, kitől szereztek arról tudomást, a felvételt hol és mikor hallgatták meg először. Kikkel beszéltek arról, mi volt a beszélgetések tartalma, eljuttatták-e a felvételt valakinek. Azt is tudni akarja, a megnevezettek részt vettek-e a 2006-os tüntetések szervezésében, koordinálásában.

Kerék-Bárczy Szabolcs arra a kérdésre, valósnak fogadja-e el a Wikileaks dokumentumait, azt felelte, azok valóságtartalmát senki nem cáfolta. Szavai szerint az iratokat úgy tekintik, mint olyan forrást, amelyre hivatkozni lehet és kell. Korábban Braun Róbert, az Összefogás képviselőjelöltje az ATV Egyenes beszéd című műsorában “nem magyar” titkosszolgálati papírokat mutatott be, melyekről azt mondta, hogy azokat a Wikileaksről töltötte le. Az első idézet szerint Kósa Lajos egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley – 2006-2009 közötti – amerikai nagykövetnek: “Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk.” Braun egy Orbán Viktornak tulajdonított idézetet is felolvasott: eszerint a Fidesz elnöke arra a kérdésre, hogy nem lehet-e majd azzal vádolni őt, hogy instabilitást kreál, az amerikai követnek azt mondta: “Ez egy olyan kockázat, amit én személyesen vállalok.”

Egy újabb idézet szerint Kósa Lajos azt is mondta Foley-nak, hogy az ellenzék – vagyis az akkori Fidesz – nincsen abban a pozícióban, hogy kritizálja a kormányt a kompetenciája és a korrupciója miatt, hiszen saját magának is sok minden van a füle mögött. Braun Róbert szerint a titkos jelentésekből látszik, hogy a Fidesz tevékeny részt vállalt abban, ami Budapesten történt 2006. őszén.

Fidesz: a baloldal bocsánatot kérjen

A Fidesz szerint itt az ideje, hogy a baloldal bocsánatot kérjen azért, mert éveken át hazudott az embereknek. A nagyobbik kormánypárt így reagált az Összefogás képviselőjelöltje által elmondottakra. Arra, hogy Kerék-Bárczy Szabolcs (DK) felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, árulja el a közvéleménynek, ő szervezte-e a 2006. őszi zavargásokat, a Fidesz úgy válaszolt: a 2006-os őszi eseményeket és a Gyurcsány-koalíció bukását csak magának köszönheti a baloldal.

Közleményük szerint az őszödi beszédben Gyurcsány Ferenc beismerte, majdnem beledöglöttek, hogy úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztak volna. “Ehelyett hazudtak reggel, éjjel, meg este” – idézték a beszédet. A Fidesz azt is kifogásolta: a szocialisták ahelyett, hogy nyolc év alatt egyszer is bocsánatot kértek volna a magyaroktól azért, mert éveken át hazudtak nekik, “most újra kórusban Gyurcsány Ferencet védik”. A nagyobbik kormánypárt szerint a baloldal ezúttal is bebizonyította, hogy nem változott semmit és képtelen megújulni. Ugyanazok és ugyanúgy hazudnak, ahogy régen – zárul a Fidesz közleménye.

Jobbik: a Fidesz és az MSZP “fejezze be a dedót”!

A Jobbik szerint szánalmas, hogy a választások közeledtével a Fidesz és az MSZP “óvodás vitát folytat” Őszöddel kapcsolatban. Vona Gábor felszólította a Fideszt és az MSZP-t, hogy “fejezzék be a dedót”, szégyelljék magukat és álljanak elő programjukkal, illetve álljanak ki egy hármas miniszterelnök-jelölti vitára. A pártelnök úgy fogalmazott: a Fidesz és az MSZP eredmények híján nem tud mit mondani az embereknek, ehelyett “azon perlekednek”, kinek mi köze az őszödi kiszivárogtatáshoz. Szerinte ez megmutatja a másik két párt kampánnyal kapcsolatos hozzáállását, hiszen csak negatív, sárdobáló kampányban hisznek.

Ezzel szemben a Jobbik pozitív kampányt folytat, van programja és azzal akarnak versenyezni a többi párttal szemben. Az őszödi beszédről a Jobbik elnöke azt mondta: abban Gyurcsány Ferenc “elmondta azt, amit mindig is tudtak”, hogy az MSZP vezetői hazudnak. Vona Gábor szánalmasnak nevezte, hogy a Fidesz a volt kormányfőt nem tudta az igazságszolgáltatás elé állítani.

Ennek tükrében különösen “a választók arcul köpése”, hogy még mindig az őszödről szól a kampány. A Fidesznek és az MSZP-nek is rossz a lelkiismerete, amiért kormányon nem végezték el a rájuk bízott munkát, a jövővel kapcsolatban pedig nincs elképzelésük, így nem tudnak mást kitalálni, csak egymást dobálják sárral – tette hozzá.

Összeül a nemzetbiztonsági bizottság

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága jövő csütörtökön tárgyal az őszödi beszédről – döntött zárt ülésen a testület csütörtökön. A kezdeményező Kocsis Máté, a testület fideszes tagja előzőleg fontosnak nevezte, hogy a bizottság ellenzéki tagjai belássák, a nyilvánosságra került jelentés valódi, és “végre leállítsa magát” Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök által említett, de Pintér Sándor belügyminiszter szerint nem létező 2009. decemberi jelentésről azt mondta: Gyurcsány Ferenc “kever-kavar ebben az ügyben”. Szerinte szovjet típusú reakció, hogy ha kiderül valami, akkor tagadni kell és hamisítást kell kiáltani. “Gyurcsány Ferenc lebukott, ő szivárogtatta ki az őszödi beszédet” – mondta.

Kocsis szerint – miként azt a nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés is tartalmazza – Gyurcsány érdeke volt, hogy a 2006-os megszorításokról elterelje a figyelmet. E logikába belefér, hogy a zavargások kialakulásában sem volt ellenérdekelt. Emellett a 2006-os eseményeket vizsgáló jelentés is számos olyan megállapítást tartalmaz, amely szerint az akkori kormányzat, a rendőrség és a titkosszolgálat nem tett meg mindent azért, hogy a fővárosi zavargások ne következzenek be – mondta.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a bizottsági ülés után furcsának és figyelemreméltónak nevezte, hogy csaknem nyolc év után éppen a kampány idején kerül elő ez a téma. Ugyanakkor leszögezte: az MSZP szeretné, hogy a teljes igazság kiderüljön, ezért azt kérték hogy az üggyel kapcsolatos valamennyi irat kerüljön a bizottság elé. Molnár Zsolt arra a kérdésre, hogy tud-e arról a harmadik jelentésről, amelyről Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke beszél, azt felelte, nem tud róla. Ugyanakkor kiemelte: fontos, hogy kerüljön elő minden irat, és a bizottság tagjai is nézhessék meg valamennyit.

Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja azt mondta: szerencsétlennek tartja, hogy egy 2006-os ügy 2014-ben még mindig ott tart, hogy a pártok egymásra mutogatnak. Őszöd  „a hazugságról, a manipulálásról és a közvélemény félrevezetéséről” ismert, de lehetnek olyan mellékszálak, amelyekről még nem tudnak, ezért reméli, hogy minden nyilvános lesz, semmi nem lesz titkosítva.

Arról, hogy a Fidesz szervezte volna a zavargásokat, Mirkóczki Ádám azt mondta: másképp emlékszik a 2006-os eseményekre, amikor egyetemistaként az első naptól majdnem az utolsóig részt vett a különböző demonstrációkon. Nem emlékszik rá, hogy bármelyik párt olyan szinten szervezte volna a megmozdulásokat, “ahogy azt állítják egyesek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik