Belföld

Indulhat az Árpád-ház program

Történelmi évfordulóira koronázó városhoz méltón szeretne készülni Székesfehérvár.

Megalakult az Árpád-ház program megvalósítását koordináló testület, amelynek egyik legfontosabb feladata a székesfehérvári királyi koronázó és temetkezési templom romterületéhez kapcsolódó látogatóközpont megvalósítása.

Az irányító testület tagjai többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Lázár János államtitkár, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter; Erdő Péter bíboros és Cser-Palkovics András polgármester – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.

A kormány november 15-én határozott a székesfehérvári nemzeti emlékhelyhez kötődő látogatóközpont megvalósításáról, az ezzel kapcsolatos hosszú távú koncepció kidolgozása érdekében pedig testület felállítását rendelte el.

A döntés célja, hogy Magyarország 2022-ben az Árpád-ház európai rangjához méltó módon ünnepelhesse meg az Aranybulla kiadásának 800., majd 2038. augusztus 15-én Szent István halálának 1000. évfordulóját – olvasható az összegzésben.

A fejlesztési alprogramok örökségvédelmi helyreállítási, bemutatási és ismeretterjesztési projektekből állnak, ezek első eleme lehet a város által régóta tervezett látogatóközpont megvalósítása – tartalmazza a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik