Fekete: 10-15 ember keres meg naponta

Csak Kincses-telepről és sokszor későn, mondta a vásárhelyi települési képviselő a fórumán.

A városrészből segítséget kérők nem egyszer már olyankor fordulnak Fekete Ferenchez, amikor már nem tud segíteni. Most felhívta a figyelmet, ne várják meg a felszólítást, a kilakoltatást, szóljanak hamarabb. Ez leginkább a szociális bérlakások lakóinak szólt.

A kis lakótelepen egyébként 4 év alatt elérték azt, hogy szinte mindig rendben találnak mindent, amikor kivonulnak ellenőrzésre. Régen rendszeres volt, hogy eltűnt a bojler, a radiátor és egyebek. Pár házat kivéve manapság a környezet is nagyon rendben van.

kincses(650x433).jpg (kincses)

Vannak olyan ott lakók, akik külső hőszigetelést végeznének bérleményükön. Ennek semmi akadálya, vélhetően kapnak rá engedélyt, sőt a lakbérből a költségeket leírhatják – mondta Fekete.

A képviselő még elmondta, csütörtökön átadják a területet és kezdődhet a bicikliút építése a Mester utcán. Az Akácfa utca sok szemetét és a Lőrinczpap utca csatornájába dobált hulladékot hamarosan ismét elszállítják.

A képviselő országos politikáról is beszélt, természetesen Lázár János mellett kampányolt és kiemelte, a lakosságnak nem csak tavasszal, ősszel is felelősséggel kell szavaznia.

Ajánlott videó mutasd mind

Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK

A volt futballista gyanúsításával felerősödtek azok a hangok, hogy a DK áll az orgiabotrány kirobbantása mögött. A Fideszben úgy tudják, Póczik József könnyen kapcsolatba hozható azzal a férfival, aki prostituáltakat szállított a horvátországi szexpartira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.