Peller Anna: első a gyerek, aztán a karrier

Anyaság és karrier – nehezen összeegyeztethető, azonban Ullmann Móninak és Peller Annának ez sem jelent akadályt. A népszerű színésznők életében első a gyermekük, azonban szakmai berkekben is folyamatosan igyekeznek a legtöbbet adni magukból.

A színpadon már sokszor bizonyították tehetségüket, e mellett pedig anyaként is kiválóan helyt állnak. Idén többek közt Ullmann Móni és Peller Anna is versenghet a Women of the Year legjobb színésznő kategóriájában. Móni legjobb barátjaként tekint szinte felnőtt fiára, míg Anna még csak ismerkedik az anyaság műfajával.

ullmann (ullmann)

„Mindössze harmadéves voltam a főiskolán, amikor megszültem Dávidot, és a diplomát nem akartam – és nem is hagyhattam – veszni. Így elég korán összehangoltam az anyaságot az egyéb feladataimmal, sosem volt ezzel probléma. Arra persze mindig figyeltem, hogy mindig mosolyogjak rá, jó kedvű legyek vele, bármi is történt a munkában. Különleges kapcsolat van közöttünk, nem vagyok túl engedékeny szülő, de Dáviddal mindent meg lehet beszélni, és van benne felelősségtudat. Olyan, mintha legjobb barátok lennénk, mindenben számíthatok rá” – mesélte Ullmann Móni.

„Hihetetlen számomra is, hogy én már anya vagyok, még talán fel sem fogtam. Minden nap rácsodálkozom Anna Bellára, hogy Uramisten, ez a gyönyörű kislány az enyém, teljesen meg vagyok érte bolondulva.” – mondta lelkesen Peller Anna, aki novemberben adott életet első gyermekének.

peller (peller anna, )

„Azt gondolom, hogy a hivatással is össze fogom tudni egyeztetni, amikor eljön az ideje, hiszen Anna Bella is akkor lesz boldog és kiegyensúlyozott, ha az anyukája és apukája is azok. Amikor úgy érzem, visszatérek a munkámhoz, de Ő még csak két hónapos, egyelőre mellette a helyem, ez így van rendjén, és most nagyon boldog vagyok. Ugyanolyan lettem, mint azok az anyák, akik mutogatják a telefonjukban a gyermekük képét. Sosem hittem volna, de most az én mobilomon is van vagy kétszáz kép és videofelvétel Róla” – tette hozzá a Budapesti Operett Színház színésznője.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.