Belföld

Második a baloldali összefogás listája

Országos listát azok a jelölőszervezetek állíthatnak, amelyek legalább kilenc megyében és a fővárosban legalább 27 egyéni választókerületben hivatalos jelöltet tudnak állítani.

A Nemzeti Választási Iroda keddi adatai szerint a baloldali összefogásnak 81 jelöltjét vették nyilvántartásba az egyéni választókerületi bizottságok. Az országos lista bejelentésének határideje március 4., 16 óra.

Balogh Artúr visszalépett

Az országos listán legfeljebb háromszor annyi jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös listáján 199-en szerepeltek, de amikor az NVI ellenőrizte a jelölteket, kiderült, hogy a listán szereplő egyik embernek nincs választójoga. Az NVI ezt jelezte a jelölőszervezetnek, az érintett visszalépett, így az országos listán szereplők száma 198-ra csökkent.

Az NVI tájékoztatása szerint a baloldali összefogás listájáról visszalépő Balogh Artúr volt (az MSZP roma tagozatának elnöke), aki azért nem gyakorolhatja a választójogát, mert nincs magyarországi lakcíme. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint ugyanis csak az gyakorolhatja választójogát, aki a névjegyzékben szerepel. Tekintettel azonban arra, hogy Balogh Artúr magyarországi lakcímmel nem rendelkezik, és nem kérte felvételét a központi névjegyzékbe (a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező határon túli magyarokhoz hasonlóan), nem lehet sem választó, sem pedig választható.

Az országos listáról a 93 kiadható mandátumot a pártlistákra leadott szavazatok és a töredékszavazatok alapján osztják ki. Csak azok a pártok juthatnak mandátumhoz az országos listáról, amelyek a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékát elérték. Közös lista esetén a küszöb 10 százalék, kettőnél több párt által állított közös pártlista esetén 15 százalék.

Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP választási szövetség azzal, hogy nyilvántartásba vették országos listájukat, jogosulttá vált arra, hogy delegálhasson egy tagot az NVB-be. A választáson országos listát állító pártok jogosultak arra, hogy tagokat küldjenek a testületbe. Az NVB tagjainak száma így attól függ, hogy a választáson induló hány szervezet tud országos listát állítani. A választás eredményének megállapítása után a testületben csak a választott tagok maradhatnak, illetve azon pártok delegáltjai, amelyek parlamenti frakciót tudtak alakítani.

Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP választási szövetség országos listája a második, amelyet az NVB nyilvántartásba vett. Elsőként pénteken a Fidesz-KDNP listáját vette nyilvántartásba a testület.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik