Belföld

Megújult a 63-as főút

katyu-utfelujitas-gyor(1)(960x640).jpg (kátyú, útfelújítás, győr)
katyu-utfelujitas-gyor(1)(960x640).jpg (kátyú, útfelújítás, győr)

Nemrégiben készült el a 63-as főút majd négy kilométeres szakaszának felújítása a város határától egészen a Börgöndi vasúti átjáróig. Az út teljes szélességében új burkolatot kapott és padkát illetve az árokrendszert is felújította a Magyar Közút.

A megye a déli térségének a Fehérvári kapcsolatait erősíti az út felújítása – mondta Varga Gábor országgyűlési képviselő. A kormány rendeletben rendelkezett egy komplex útfelújítási programról. Ennek keretén belül újult meg a 63-as út Fehérvártól a Börgöndi vasúti átjáróig mintegy 4 km hosszan.

Több projekt is megvalósult

A szakasz egy részén 5 cm vastag kopóréteg cserét végeztek és volt olyan szakasz is, ahol két réteg új aszfaltszőnyeget kapott az út. A 210 millió forintos beruházás keretén belül a vízelvezető árkokat is megjavították. Varga Gábor elmondta, hogy dél Fejérben az elmúlt négy évben több olyan projektet sikerült megvalósítani, ami javítja a közlekedést.

Megemlítette a Pusztaegres és Mezőszilas közötti útfelújítást és az Adony Szabadegyháza útvonal felújítását is, de beszélt a 62-es út teljes felújításáról és korszerűsítéséről is. Mint mondta, „bízunk abban, hogy a kormány folytatja a sikeres programot így a megye déli részén javulhatnak az útviszonyok.”

Egymásra vagyunk utalva

Cser-Palkovics András polgármester arról is beszélt az útfelújításról tartott sajtótájékoztatón, hogy folyamatos az egyeztetés azokról a kérdésekről, ami Fejér megyét érinti. „Sokszor hangsúlyozzuk, hogy egymásra vagyunk utalva. Fehérvár akkor tud fejlődni, ha a környezete is fejlődik és különösen igaz ez dél Fejér tekintetében. Székesfehérvár gazdasági sikerei nem lennének elképzelhetők azon munkavállalók nélkül, akik a környező településeken élnek. A Sóstói Ipari Parkban pedig különösen hangsúlyos a nem fehérvári munkavállalók aránya. A mostani útfejlesztést azért is tartom fontosnak, mert a 63-as út Fejér megye egyik legfontosabb útja.”

A város polgármestere elmondta, hogy középtávú tervként szeretnék, hogy a 63-as nyomvonalát felhasználva legyen gyorsforgalmi útfejlesztés, ami még biztonságosabbá és gyorsabbá teheti a közlekedést a térségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik