Belföld

Inkább a jobboldal elégedett a rendszerváltással

A Tárki szerint a Fidesz-KDNP, az LMP és a Jobbik szavazói pozitívan, az MSZP, az Együtt-PM és a DK hívei negatívan vélekednek a 25 éve történt változásokról.

A Tárki reprezentatív kutatásában két kérdést tett fel. Az elsőben arra voltak kíváncsiak, mennyire érte meg a rendszerváltás, a másodikban arra, hogy a Magyarországon élőknek mennyivel lett jobb vagy rosszabb az élete a rendszerváltás után, mint amilyen a szocializmusban volt.

A felmérés – pártszimpátia alapján mért – eredményei markáns különbségeket mutattak. A rendszerváltásról pozitív véleményt alkotók aránya, akik szerint teljesen vagy inkább megérte a rendszerváltás, az LMP egyébként kisszámú szavazói körében a legmagasabb (80 százalék), nagyon magas még Fidesz-KDNP szavazói között (71 százalék), és a Jobbik táborában is ők vannak többségben (54 százalék).

A rendszerváltásról negatívan vélekedők, akik szerint inkább vagy egyáltalán nem érte meg a rendszerváltás, az MSZP szavazótáborában vannak a legmagasabb arányban (63 százalék), őket az Együtt-PM szavazói követik (58 százalék), és a DK szavazótáborában is többségben vannak (52 százalék) e vélemény támogatói.

A felmérés – pártpreferenciától független – eredménye szerint a lakosság több mint tizede véli úgy, hogy teljesen megérte a rendszerváltás, több mint harmada szerint inkább megérte, és negyedük döntött úgy, hogy inkább, közel hatoduk, hogy a rendszerváltás egyáltalán nem érte meg.

A válaszadók valamivel több, mint negyede érzi úgy, hogy a Magyarországon élők helyzete jobb vagy sokkal jobb, mint amilyen a rendszerváltás előtt volt, és ötödük szerint az emberek élete ugyanolyan. A válaszadók kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy az országban élők élete rosszabb vagy sokkal rosszabb, mint amilyen a szocializmusban volt.

A kutatatásból kiderül az is, hogy a magasabb iskolai végzettségűek a legelégedettebbek a rendszerváltással, s minél magasabb az iskolai végzettség, annál nagyobb az elégedettségi szint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik