Belföld

Állapotjelzőt minden nyugdíjasnak!

Az ellenzéki párt szóvivője azt mondta: politikusaik az országot járva azt tapasztalják, hogy a kormányzati kommunikációval ellentétben már nemcsak a kistelepüléseken, hanem a városokban is “kifejezetten rettegnek az emberek”, mindennaposak a betörések, lopások és erőszakos bűncselekmények. A legtöbb bűncselekmény az egyedül élő idősekkel szemben történik.

Éppen ezért a Jobbik kormányra kerülése esetén egy kétfunkciós állapotjelző készüléket biztosítana minimum minden nyugdíjas háztartásba, de lehetőleg minden nyugdíjasnak A GPS-alapú készülék, amely lehetne karóra, karkötő, nyaklánc, vagy akár telefon is kétfunkciós lenne. Az egyik gomb egészségügyi probléma, a másik pedig bűncselekmény jelzésére szolgálna. Az egyik a legközelebbi orvosi ügyeleten, a másik pedig a legközelebbi rendőrségen jelezne – tette hozzá.

A Jobbik szerint egy ilyen készülék 800-1000 forintba kerülne, de a hárommillió nyugdíjassal számolva a nagyságrend miatt az állami beszerzés ennél is olcsóbb lehetne. Mirkóczki Ádám elmondta azt is: például a Terrorelhárítási Központ (TEK) 13 milliárd forintos éves költségvetésének a harmadából meg lehetne oldani ennek a társadalmi csoportnak az egészségügyi és fizikai biztonságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik